Talking Tactics: A Baron a T-Hex ellen

A csapat bevezet a TFT két titánja: a Baron és a T-Hex csatájának kulisszái mögé.

Üdv újra itt, ez a Talking Tactics, a TFT fejlesztőinek cikksorozata, ahol gyakorlatilag bármit ki lehet vesézni. Ez alkalommal a Runaterra újrakovácsolva két megidézett teremtményéről, a Baronról és a T-Hexről lesz szó. Ennyivel azonban nem érjük be, ezért kitérünk a fogadtatásukra is, most, hogy már a készlet felén is túlvagyunk, illetve a jövőbeli TFT-megjelenések horizontjára emelve tekintetünket eláruljuk, hogy ez a fogadtatás a mi szempontunkból mit jelent. Ne is húzzuk tovább az időt, hadd mutassam be a közreműködőket:

Steve Oh – animációs vezető a Runaterra újrakovácsolva, illetve a Baron és a T-Hex animációja kapcsán

Jimmy „Riot JimJam” Vu – a TFT vezető vizuáliseffektus-tervezője, ő a felelős Baron Nashor vizuális effektusaiért

Mike Barquero – a TFT második számú vizuáliseffektus-tervezője, a T-Hex vizuális effektusainak minden elemén dolgozott, a tervezéstől a megvalósításig

Rodger „Riot Prism” Caudill – a TFT közösségszervezője, ő írja többek között a frissítési jegyzeteket és a videós tartalmak szövegét

Titáni terv és Steve Oh

Az egész akkor kezdődött, amikor Kent megkeresett minket az ötletével, és így szólt: „Azt szeretném, ha lenne egy igazán emlékezetes játék a készletben, amikor az óriási T-Hex megküzd egy másik játékos gigászi Baronjával, amolyan japán várospusztító szörnyes/végső leszámolásos stílusban.” Rögtön tudtuk, hogy ezeknek az egységeknek minden eddiginél jobban ki kell lógniuk a sorból.

A TFT-ben még sosem volt két, különböző adottságokból származó megidézett lény. Ehhez talán az Eszközök és kütyük Feltalálója járt a legközelebb, amikor Annie Tibbersét és az Idézők szurdoka Hextech sárkányát használtuk fel, a Baron és a T-Hex esetében azonban Runaterra két ikonikus karakterét kellett életre kelteni. Nagy volt a nyomás, mivel ezek a karakterek már népes rajongótáborral és beágyazott háttértörténettel bírnak. Nagy fába vágtuk a fejszénket.

A Baron megidézése és Jimmy Vu

Amikor kiderült, hogy új egységként fogjuk megjelentetni Baron Nashort a TFT-ben, ujjongtunk. Csapatként ahhoz szoktunk hozzá, hogy hősökön dolgozzunk, aminek megvan a maga szépsége, de amint felmerült, hogy olyan hatalmas lényt teremthetünk meg, mint Baron, azonnal kaptunk az alkalmon. Baron Nashor esetében valami igazán nagyot akarunk alkotni, mivel ez a teremtmény legenda az Idézők szurdokában. A megvalósításhoz több szakterület együttműködésére volt szükség.

A 8 Üresség eléréséért járó jutalom esetében igazi grandiózus belépőt akartunk a szörny számára. Eszerint a megidézett Baron hatalmas üvöltéssel lép színre, és maga körül egy kiterjedt területre kábítást alkalmaz. Ezután Baron Nashor 3 különböző képességet váltogat, így meglehetősen fenyegető ellenféllé válik, miközben ez utalás az Idézők szurdokában megszokott repertoárjára is.

Ahogyan a korábbi készletekben Silco, Sohm és Nomsy, a TFT egyedi karaktereként a Baron is teljesen saját modellt, vázat, animációt és vizuális effektusokat kapott.

Ami a modellt illeti, gondoskodnunk kellett arról, hogy a Baronnak legyen megfelelő hátsója. Az Idézők szurdokában a szörny nem igazán látható hátulról, így az a része kevésbé kidolgozott. Első lépében tehát Baron hátsó fertályát kellett megformálnunk.

101723_IMG_BaronModel_01.jpg

101723_IMG_BaronModel_02.jpg

Az animáció terén a Baron esetében az egyik kedvenc egyedi megoldásom a savköpő képesség előkészítése. Steve Oh összeállított egy király animációt, amelyben úgy tűnik, mintha egy adag sav a Baron gyomrából végighaladna egészen a szörny szájáig. Ezt a mozgást kihangsúlyoztam némi halvány, lilásan ragyogó vizuális hatással, amely követi a sav útját. Ez az apró, mégis menő részlet a TFT Baronját még „baronosabbá” tette.

A játékmenet és a látvány keresztmetszetében sikerült megalkotnunk egy olyan Baront, amely igazán szörnyszerű, és egyetlen jól táplált dzsungelharcos sem tudja egyedül legyőzni.

A T-Hex megalkotása és Mike Barquero

Emlékszem, amikor megláttam a T-Hex első terveit a különböző művészeti megbeszéléseken, nagyon izgatott lettem, hogy a Legends of Runaterra legendás szörnyét a TFT keretében kelthetjük életre.

Első körben a T-Hex szögletes vonalú, ijesztő gépszörnyként kelt életre, amely bármelyik modern filmben eljátszhatta volna a fegyverrel pusztító Tyrannosaurus karakterét. Bár jól nézett ki, nem passzolt sem a TFT stílusához, sem pedig a Heimerdinger által megalkotott technomágikus-fantasztikus mechalények világához. Gyorsan át kellett dolgoznunk a látványvilágát, hogy jobban belesimuljon a TFT univerzumába, és létrehozhassuk a gyilkos fegyverekkel rohangáló mechanikus dinoszauruszok legbarátságosabbikát. A TFT bolondos cukiságának tetemes része inkább a T-Hex kisebb, gyengébb változatában mutatkozik meg, ami illik a képbe, mert ha megszakad a nyerő széria, legalább ott marad ez az aranyos, kicsi robotdínó, hogy célt és életkedvet adjon. Érdemes megjegyezni, hogy a csapat olyan T-Hex-változatokat is mérlegelt, amelyek már túlzásba vitték a cukiságot.

101723_T-Rex_7.jpg

101723_Thex_early_concept_1.jpg

A tervezési és az animációs csapattal közösen kitaláltunk egy eszköztárat a T-Hex részére. Jól oda kellett tennünk magunkat, mert a T-Hex későn került be a gyártási sorba, különösen annak fényében, hogy teljesen az alapoktól kellett felépítenünk egy eredeti karaktert – ami viszonylag új feladat volt a TFT csapata számára.

A tervezőcsapatnak határozott elképzelése volt erről a két karakterről, miszerint mindkettő egyszerre legyen jelen a pályán, és játszanak le egymás között egy nagy szörnycsatát. A koncepció jegyében a T-Hex eredetileg tűzleheletet kapott, de rájöttünk, hogy még jobb lesz, ha a szörnyet inkább a hextech technológia egyik legnagyszerűbb fegyvereként kezeljük. Mi lehet tehát hextechebb, mint a kék mágikus/elektronikus lézersugár, amely e hatalmas és pusztító piltoveri fegyverből tör elő? Emellett a lézersugár révén rengeteg teret nyertünk a képernyőn, ami egy ilyen erős egység esetében egyáltalán nem mellékes, ráadásul a játékmenet átláthatóságának romlása nélkül – egy ilyen bravúrt még maga a technogéniusz, Heimerdinger is nagyra értékelne. Van még egy apróság, egy meglepetés: amikor a négycsillagos T-Hex megöli a Baront, tárgyként megkapja a „Baron fejét”. A játékban ennek nincs külön szerepe, de tényleg félelmetes.

Végül minden a helyére került. Zajlott az élet oda-vissza az animációs és a tervezői csapat között, az új munkafolyamat, az új karakter igazi kihívást jelentett, de a végén nemcsak azért érte meg, mert érzésünk szerint igazságot szolgáltattunk a történetnek (ami egyébként nagyon fontos nekünk), hanem mert a megjelenésekor a T-Hex tematikája a játékosoknak is nagyon tetszett.

A T-Hex igazi szerelemprojekt volt. Szorított a határidő, a Legends of Runeterra (említett*) kereteinek is meg kellett felelni, a Baron nagyszabású, méltó ellenfelének megalkotása sem volt piskóta, de ezekből a kihívásokból rengeteget tanultunk, és alig várjuk, hogy ezt a temérdek friss tudást (és megoldást) a következő készletben is kamatoztathassuk.

A TFT saját karaktereinek fogadtatása és jövője

A Fejlesztői beszámoló, sőt, a Runaterra újrakovácsolva PBE-változata óta is eljárt már az idő, de mi még mindig nem tértünk magunkhoz a kitörően lelkes fogadtatás után. Nagy öröm és rendkívül lelkesítő látni, hogy ilyen sokaknak tetszik a munkánk. Különösen annak fényében, hogy a csapat számára mennyire bonyolult feladat az alapoktól felépíteni egy egységet. A sok pozitív visszajelzés megerősített minket abban, hogy jó irányba haladunk, és még merészebben is kísérletezhetünk az új karakterkoncepciókkal.

101723_Silco_art.JPG

Mindig izgalmas kihívást jelent, ha teljesen új karaktereket hozhatunk létre, hogy azután beleillesszük őket a TFT stílusába. Az új egységek megalkotása jóval túlmutat a modellezés és a játéktervezés keretein. Az olyan egységek esetében, mint Silco, Nomsy vagy akár Sohm, szinkront, hanghatásokat, töltőképernyőt, sőt, még az univerzumnak megfelelő történetszálat is ki kellett dolgoznunk. Ez az egész rengeteg munkát jelent, és nagyon sokat dolgoznak rajta, többek között a marketingosztály, a kinézetekért felelős csapat, a Sparks (külsős stúdió), a narratíváért felelős csapat, sőt, még a játékosközösség csapata is részt vesz a különböző munkafolyamatokban. A kis csapat szépsége abban rejlik, hogy bevonhatunk mindenkit, és a munkánk során mindenki különleges tudásából meríthetünk.

A TFT rengeteget fejlődött, és fejlődik továbbra is, de ezt a különböző területek közötti együttműködést feltétlenül meg szeretnénk őrizni, amire mi sem lehetne jobb példa, mint a következő készlet. Egy olyan játék esetében, amely játékmódként indult, elképesztő látni, hogy a League of Legends világából kölcsönzött tartalmaktól hová jutottunk el. Úgy gondoljuk, hogy a Riot valamennyi játékosát lenyűgözi majd a TFT által kivívott vezető pozíció, amely a könnyed és jellegzetes stílus, illetve az eredeti elképzelések mentén megszülető újításoknak köszönhető. Izgatottan várjuk, hogy ezen elképzelés jegyében jelentkezhessünk a további készletekkel a jövőben, amelyekből talán más Riot-játékok is ihletet meríthetnek úgy, ahogyan egykor mi is merítettünk belőlük.