Leszámolás II-belépő és sok más

Minden fontos tudnivaló a Leszámolás II-belépőről, a Kicsi legendákról, az arénákról és sok másról!

SzerzőRodger “Riot Prism” Caudill
  • Kimásolva a vágólapra

Egy reménysugár áttöri a Fekete Ködöt, és megvilágítja a Szent Erődöt, ahol új Hősök teszik meg első lépéseiket egy új világban: hangulatjeleket küldözgetnek, és közben tömik a fejüket a következő kalandjukra készülve. Az új nap eljöttével érkezik a Hősök hajnala félidős frissítés is, szerepjáték-ihlette Kicsi legendákkal, arénákkal, és ott a láthatáron… az a vadnyugat?

Nyeregbe, cowboy, mert ezekről és még sok egyébről is szó lesz, mielőtt kezdetét veszi a Leszámolás: Hősök hajnala július 21-én a 11.15-ös frissítéssel!

Válaszd ki a Kicsi legendád: Rettenthetetlen szövetség

A régi klasszikus szerepjátékok ihlette új változatokat készítettünk Fuwához, Búvárvakondhoz és Umbrához. A Szövetség minden Kicsi legendájának létezik egy klasszikus Kaszt (vagy Származás) szerinti verziója és egy olyan változata, amely a Rend általi felemelkedését vagy a Káosz általi bukását mutatja. Nézzük is meg közelebbről a Rend-változatokat, hiszen alig várják, hogy az élre törhessenek!

070921_RPG_Fuwa_Order_T3.jpg

Azt gondolhatnánk, hogy aki bármilyen sérülést képes meggyógyítani, az rettenthetetlen, de Rend Fuwa továbbra sem tud kigyógyulni legmakacsabb betegségéből – kis önbizalmából.

070921_RPG_Molediver_Order_T3.jpg

Rend Búvárvakond mindig összekeveri, mi a különbség aközött, hogy valaki vagy jó valamiben. Ez pont kapóra jön Fuwának, akinek szinte a kisujját sem kell megmozdítania.

070921_RPG_Umbra_Order_T3.jpg


Néhányan úgy gondolják, Rend Umbra kapzsiságból ül azon a rengeteg aranyon, de Umbra esküdözik, hogy mindet a nélkülöző poróknak fogja adományozni… majd egyszer.

070921_RPG_Fuwa_Chaos_T3.jpg
070921_RPG_Molediver_Chaos_T3.jpg
070921_RPG_Umbra_Chaos_T3.jpg

Természetesen nem kötelező a Rend útját követned. A Káosz útja továbbra is vonzó alternatíva ezeknek a Kicsi legendáknak.

070921_RPG_Fuwa_Chaos_T3.jpg
070921_RPG_Molediver_Chaos_T3.jpg
070921_RPG_Umbra_Chaos_T3.jpg


Nem a Rend és nem is a Káosz, hanem a Rettenthetetlen szövetség készülődik, hogy belevágjon az ígért kalandokba egy új világban! És mi is lehetne nagyobb kaland, mint az éppen következő szakasz?

Leszámolás II-belépő

A Leszámolás II-belépő egyben egy nagy kaland kezdete is, amelyben új zsákmányt szerezhetsz meccsek lejátszásával és küldetések teljesítésével. Csakúgy, mint a jó öreg szerepjátékok, a Belépő egy TP-sávval követi a fejlődésed, és minden szintlépéskor jutalmakat kapsz, például hangulatjeleket és Kicsi legenda-tojásokat.

Hogy a Belépő minden szintjéből többet hozhass ki, megvásárolhatod a Belépő+-t 1295 RP-ért, amellyel a normál Belépő tartalmain felül még több szintlépési jutalmat kapsz, például bummokat, arénákat, csillagtöredékeket és a rendkívül erős Legfőbb Pengut.

Később is bármikor megszerezhetitek a Belépő+-t, és visszamenőleg is megkaptok mindent, amit út közben az aktív Belépő+-szal feloldhattatok volna. Amikor nekivágsz az útnak a Belépő+-szal, legszabálykövetőbb Tündérünket, a Rendtündért is megkapod. Ez az a Tündér, akit szívesen bemutatnék otthon a szobanövényeimnek.

070921_Order_Sprite.jpg

Új kalandod során négy új bummot (kivégzés varázslatot?) kapsz a Belépő+-szal. Ezeket az ellenfeleid megsemmisítésére használhatod: a Veszedelmes ösvényt, a Pokoli szakadékot, a Lélekszipolyt és az Összetört szívet.

A kaland exkluzív Belépő+-os Kicsi legendája Legfőbb Pengu. Senki sem hisz benned jobban, mint te magad – kivéve Legfőbb Pengut, aki emberileg felfoghatatlan reményeket fűz hozzád. Legfőbb Penguval a 8. hely továbbra is 8. hely marad, de elegánsan, méltóságteljesen és a még jobbra törekvés szellemében viseled majd. A Belépő+-szal a tiétek lehet az egy- és kétcsillagos Legfőbb Pengu, a háromcsillagos Legfőbb Penguhoz azonban Csillagtöredékek szükségesek. De nem kell aggódnod, azokat is kapsz a Belépő+-szal.

070921_Order_Pengu_v2.jpg

Amikor szintet lépsz a Belépő+-szal, új térképeket (arénákat) fedezel fel, hogy a szerepjátékélményed még teljesebb legyen. Bizonyos kalandok olyan helyeken kezdődnek, mint a Raklap Erőd vagy a Helgen-sziget, de a miénk az Utazás kezdetén indul.

070921_Journeys_Beginning_Skybox_ColorShift_7_6-min.jpg

Az utazás gyakran váratlan kihívások elé állítja a kalandort, például rosszfiúkkal, feladványokkal vagy akár az elemekkel is meg kell küzdenie. Utazásunk első kihívása a Sivatagi ösvényen vár.

070921_Desert_Path_Default_Skybox.jpg

A szerepjátékélmény befejezéseként leszámolunk a főellenséggel. Néhányunknak ez a végsőkig halogatott házifeladat, másoknak a Belépő és sok más cikk elolvasása. Akármi is legyen az, egy labirintusban játszódik – átvitt értelemben (legalábbis remélem). A teljes Labirintusfelfedező élmény érdekében játssz négykézláb, vagy próbáld ki a legutolsó Belépő+-arénát, a Nyirkos kazamatát. Szóval jobb, ha kivilágítjuk.

070921_Dankest_Dungeon_Skybox_ColorShift.jpg

Egy szerepjátékos kaland sem lehet teljes nagyszerű zsákmány nélkül. Hogy megünnepeljük az elhivatottságod, Legfőbb Pengu hangulatjelekkel készültünk a Farmolási szint jutalmaiként. Nézd meg a nagyon cuki látványterveiket:

070921_EM_BATTLEPASS_PENGUPERSEVERANCE_EXP.jpg
070921_EM_BATTLEPASS_PENGUTENACITY_EXP.jpg
070921_EM_BATTLEPASS_PENGUDEVOTION_EXP.jpg

És most, hogy megszerezted a Farmolási jutalmakat (gondolom, mindig az első négyben végeztél), jutalmazd meg magad egy hellyel, ahol kedvedre pihenhetsz és sütögethetsz.

Arany pékség: egy hely, ahol a Szövetség pihenhet és sütögethet

A Belépő arénáin kívül a Hősök hajnalában két interaktív arénát is kapunk. Először is, itt az Arany pékség.

Egy hosszú, Fekete Köd elleni harccal töltött évtized után Pengu már csak arra vágyik, hogy finomságokat süthessen a haveroknak. Mindössze 1380 RP-dbe kerül (mobilon 10,99), hogy lekenyerezhesd Pengut, és a haverjai egyike lehess az Arany pékségben.

Válogass az ínycsiklandó falatok között, de légy óvatos, nehogy a csodálatos Pengu-műre ejtsd a pitét. Az Arany pékség tele van kattintható csínyekkel, és a győzelmekre és vereségekre való reakciókkal is meg van fűszerezve!

Párbajhős kocsma: Egy hely, ahol szabadon zúzhatsz és fosztogathatsz

*Westernfilmes torokköszörülés* Új a tematika, és az egyetlen Rend, ami itt számít, a Rendelés. Üdv a Párbajhős kocsmából, partner. A stukkert hagyd az ajtóban.

A túl sok süti elpuhított? Fogj egy bárszéket, és öntsd ki a lelked 1380 RP-ért (mobilon 10,99).

Helyezd magad kényelembe – már amennyire itt tudod. Tetszik az az Orgona? Bátran játssz rajta egyet, amíg bedeszkázom ezeket az ablakokat. Csak vigyázz, ne ess bele abba a tüzes gödörbe, ott húzzák meg magukat a kedvenc kuncsaftjaim, ha túl erős a fény.

Szállj nyeregbe Párbajhős Hunyorival

Miközben a Rettenthetetlen szövetség kalandokkal és küldetésekkel tölti az időt, Párbajhős Hunyori vérdíjak után kajtat. Csakúgy, mint a Párbajhős kocsma többi Démonvadász törzsvendége, ez a Hunyori is mindig megtalálja a módját, hogy a kocsmába csempéssze a stukkerét.

Többet szeretnél tudni ezekről a Hunyorikról? Hát, először is, nem nehéz Párbajhős Hunyorival összekapni – mert csápjáig romlott figura. Rend Hunyori nemes lélek, de nem véletlenül van ennyi csizmája és sarkantyúja. Kaktusz Hunyori, nos, ő a legjobb lövész itt helyben. És ha azt hiszed, ez mind lepattant rólad, várj csak amíg találkozol Kernel Hunyorit, mert ő biztosan pattogós kedvedbe hoz. Végezetül pedig itt van Törvényen kívüli Hunyori – jobb, ha távol maradsz tőlük, amikor üt az óra, de igazából akkor is, amikor nem üt.

070921_HighNoon_SquinkT3.jpg
070921_Squink_Order_T3.jpg
070921_Cactus_Squink_T3.jpg
070921_Squink_Kernel_T3.jpg
070921_Squink_Outlaw_T3.jpg

Hősök hajnala-csomagok

Akár páncél után kutatsz, akár hátas után, vagy esetleg mindkettő után – új csomagokkal készültünk neked!

Leszámolás II-belépő+ arénacsomag

  • Leszámolás II-belépő+
  • Arany pékség-aréna

2260

19.99 euró

Hősies Kalandor csomag

  • Leszámolás II-belépő+
  • Arany pékség-aréna
  • Rend Fuwa – 1 csillag
  • Rend búvárvakond – 1 csillag
  • Rend Umbra – 1 csillag
  • 1 Bónusz Rettenthetetlen szövetség-tojás

4330

37,99 euró

Rettenthetetlen szövetség csomag

  • Leszámolás II-belépő+
  • Arany pékség-aréna
  • 10 Rettenthetetlen szövetség-tojás
  • 2 Bónusz Rettenthetetlen szövetség-tojás

7150

59,99 euró

Hősök hajnala megacsomag

  • Leszámolás II-belépő+
  • Párbajhős kocsma-aréna
  • Arany pékség-aréna
  • 22 Rettenthetetlen szövetség-tojás
  • 4 Bónusz Rettenthetetlen szövetség-tojás

12950

104,99 euró

Rangsorolt jutalmak és még sok más!

Gratulálunk, hogy összeállítottad az Égüveget és segítettél Pengunak! Á, és legalább Arany rangot értél el a Leszámolás első felében? Szép munka! Egy új hangulatjellel gyarapszik majd a fegyvertárad a 11.16-os frissítés során (ez a félidős frissítés utáni frissítés).

Amikor a Hősök hajnala megkezdődik július 21-ének reggelén, a rangod „részlegesen” vissza lesz állítva 1 osztállyal. Ez azt jelenti, hogy ha az Arany II-ben voltál, akkor az Ezüst II-be kerülsz. Ha az élmezőnybe tartozol, és Mesteri vagy magasabb rangon álltál, a Gyémánt IV-be kerülsz. 

A visszaállítás utáni első 5 rangsorolt meccsed besorolómeccs lesz. Ezekben nem veszítesz LP-t a 4.-nél alacsonyabb helyezésért. Ezenkívül bónusz LP-t kapsz az első négybe jutásért. Sok sikert kívánunk! Hogy növeld az esélyeid a jó szereplésre, játssz a PBE-n július 7-től!



  • Kimásolva a vágólapra

Kapcsolódó