12.5-ös TFT-frissítés: Miért ilyen hosszú?
A 12.5-ös frissítés négy héten át marad aktív (a megszokott kettő helyett). Ennek az az oka, hogy a Riot vállalatszintű megbeszéléseket tart, amelyek célja a kapcsolatteremtés, az eddigi eredményeink értékelése és a céljaink megvitatása. Ha kíváncsi vagy a részletekre azzal kapcsolatban, hogy miért vonulunk vissza, és ez milyen hatással lesz a Riot Games egészére, kattints ide.
Most, hogy már tudtok a tervezett rövid szünetünkről, ejtsünk pár szót arról, hogy egészséges és stabil metajátékot szeretnénk teremteni a négyhetes 12.5-ös frissítéshez:
12.4-es hét közbeni frissítés: Itt jelentem be, hogy a terv a megvalósítás szakaszába lépett *babrálás az ujjakkal*. Február 22-én jelentettünk meg egy nagyobb hét közbeni frissítést, amelyben a legerősebb és legtöbbet alkalmazott összeállításokat vettük célba, és mindez a Hextech, a Feltaláló, Rek’Sai, Sejuani, Ekko, Vex, Zac, Irelia, Renata Glasc, Sivir és Silco gyengítésével járt. Bár ez a hét közbeni frissítés szükséges volt annak érdekében, hogy a Neonfényes éjszakákat tartalmazó frissítés minél kiegyensúlyozottabb lehessen, egyben teret engedett néhány nagyobb módosításnak is, amelyekre egyébként a 12.5-ös frissítésig kellett volna várni. És ami még jobb, hogy ennek a hét közbeni frissítésnek köszönhetően elég időnk jut a metajáték változásainak vizsgálatára annak megítéléséhez, hogy az említett változtatások beválnak-e – ezek az értékes adatok nagy előnyt biztosíthatnak számunkra a 12.5-ös frissítéshez.
A 12.5-ös frissítés céljai: A 12.5-ös frissítés keretében minél több életképes stratégiai lehetőséget szeretnénk teremteni, hogy a játékosoknak legyen mit felfedeznie és kipróbálnia a frissítés hosszú élettartama során. Tehát a számos gyengítés mellett a szokásosnál több erősítésre lehet számítani ebben a frissítésben. Hiszen minél többféleképpen lehet játszani ebben a hosszabb ideig tartó frissítésben, annál jobb! Amellett, hogy több egység és adottság válik elérhetővé, nagy hangsúlyt fektetünk az erősítések egyensúlyára is, így a harci erősítések egész sorát gyengítjük, más szórakoztató, de nehézségekkel küzdő erősítéseket megtámogatunk, és visszatér a Dögös ötös, amely csak harmadik erősítésként jelenhet meg, és öt véletlenszerű, 5 aranyat érő egységet ad.
A 12.5-ös hét közbeni frissítés: Az átlagosnál több módosítás miatt reméljük, hogy sikerült olyan új élményeket kínálni, amelyek révén a felfedezés izgalma kitarthat mind a négy hétre (remélhetőleg). Ezzel együtt tisztában vagyunk a változtatásokban rejlő kockázatokkal. Például előfordulhat, hogy Brand, Draven és Zeri erősítéseinek köszönhetően a Megnyerők hirtelen túlságosan népszerűek lesznek. Az ehhez hasonló helyzeteket árgus szemekkel fogjuk figyelni a frissítés első hetében, és terveink szerint gyorsan reagálunk majd egy hét közbeni frissítéssel, ha az egyensúly megingását érzékeljük. Ha szükség lesz a hét közbeni frissítésre, az magyar idő szerint március 8-án, kedden 21:00 órakor válik majd elérhetővé. A további hírekért kövessetek minket a Twitteren, és olvassátok el a frissítési jegyzeteket.
Hogyan tudsz segíteni: Ez nagyon egyszerű. Csak annyit kell tenned, hogy játszol és kísérletezel a 12.5-ös frissítéssel, amint megjelenik. Minél több játékot tudunk elemezni, annál több adatot gyűjthetünk az esetlegesen szükséges gyors és hatékony hét közbeni frissítéshez. Irány tehát a TFT, és próbáld minél agyafúrtabb módokon kijátszani a játékot, mert tudni fogjuk, hogyan reagáljunk!