Taktikus csapatharc: 9.18-as frissítési jegyzetek

A Taktikus csapatharc legújabb frissítésével érkezik az új tárgyrendszer!

Üdv, taktikusok! Megérkeztek a jegyzetek a Taktikus csapatharc 9.18-as frissítéséhez.

Ezen a héten a TCH néhány központi rendszerére fókuszálunk. Először is azzal a céllal dolgoztuk át a tárgyak rendszerét, hogy meccsről meccsre változatosabbá tegyük a játékélményt, de eközben egy játékon belül kiegyenlítettebb legyen a helyzet. Emellett a tapasztalati pontok töréspontjait és a hősök előfordulási gyakoriságokat is módosítottuk. És végül, de nem utolsó sorban a Neeko segítségével, amely egyébként a játékmód első fogyóeszköze, eljuthatsz 2 csillagig, és tovább a harmadikért.

A játékmenet változásain kívül bevezetünk három új Csillagőrző kicsi legendát is a hét során. Mindezek mellett pedig egy új játékzene is érkezik hamarosan.

A LoL frissítési jegyzetei ezen a portálon érhetők el.

Most pedig vágjunk bele.
Blake „Riot Beernana” Edwards

Vissza a tetejére

Soron kívüli frissítések

2019. szeptember. 11. – Gyorsjavítás

Hibák és spatulák

  • Kijavítottunk egy hibát, ami miatt túl sok aranyba került egy egység megvásárlása, ez pedig azt eredményezte, hogy az arany mínuszba csökkent, ám 0-át jelzett ki.
  • Eltávolítottuk a spatulákat a nem gyakori dobozokból (ahogy előre elterveztük).
  • Csökkentettük a spatulák előfordulási gyakoriságát a ritka dobozokból.

Vissza a tetejére

Újdonságok

A Meglepetésdobozok rendszere

Változtattunk a tárgyak eloszlásán a PvE-körök során. Ezzel az volt a célunk, hogy a játék sok meccsen keresztül is változatos maradjon, ám eközben egy adott játék során kiegyenlítettebbek legyenek az esélyek.
  • A gyakori dobozok tartalma: arany, hősök vagy Neeko segítsége
  • A nem gyakori dobozok tárgyak összetevőit, aranyat, hősöket vagy Neeko segítségét tartalmazzák
  • A ritka dobozok tartalma: Spatulák, kész tárgyak, arany, hősök vagy Neeko segítsége
  • Minden játékos megközelítőleg azonos számú dobozt kap egy adott játékon belül.
  • Minden játékos megközelítőleg azonos számú tárgyösszetevőt kap egy adott játékon belül.

Neeko segítsége

  • Helyezd egy hősre, hogy egycsillagos másolatot készíts róla. A másolat a kispadra kerül. Ezzel elhasználod a Neeko segítségét.

Vissza a tetejére

Rendszerek

A tapasztalati pontok változásai

Az új zsákmányrendszerben kissé megnövelt aranymennyiség miatt némileg módosítottuk a szintlépéshez szükséges tapasztalati pontok mennyiségét.
  • 5. szint: 10 TP ⇒ 12 TP
  • 6. szint: 18 TP ⇒ 20 TP
  • 7. szint: 30 TP ⇒ 32 TP
  • 8. szint: 46 TP ⇒ 50 TP
  • 9. szint: 64 TP ⇒ 70 TP

A különböző osztályú hősök előfordulási gyakorisága

Néhány kisebb változást eszközöltünk a különböző hősosztályok előfordulási gyakoriságában a különböző szinteken. Reméljük, hogy ezekkel a módosításokkal jobban elkülönül majd egymástól a játék korai, középső és végső szakasza.
  • 3. szint osztályonként: 65%/ 30%/ 5%/ 0%/ 0% ⇒
    70%/ 25%/ 5%/ 0%/ 0%
  • 5. szint osztályonként: 37%/ 35%/ 25%/ 3%/ 0% ⇒
    35%/ 35%/ 25%/ 5%/ 0%
  • 6. szint osztályonként: 24,5%/ 35%/ 30%/ 10%/ 0,5% ⇒
    25%/ 35%/ 30%/ 10%/ 0%
  • 9. szint osztályonként: 10%/ 15%/ 35%/ 30%/ 10% ⇒
    10%/ 15%/ 33%/ 30%/ 12%
  • A többi szint változatlan marad.

Az elérhető hősök száma

Kissé túlzottan kiszámítható módon kaphatsz 3. osztályú hősöket 2 csillagnál, ezért csökkentjük az elérhető hősök számát, hogy azoknak a játékosoknak kedvezzünk, akik a kevésbé járt utat választják.
  • 3. szintű hősök száma a kalapban: 21 ⇒ 18

A tárgyak halmozása és az átláthatóság

Újra átnéztünk minden tárgyat, és gondoskodtunk arról, hogy átlátható módon halmozódjanak, illetve hogy értesüljetek arról, ha nem halmozhatók. A nem halmozható tárgyak másolatainak gyűjtésekor a szóban forgó tárgyak lepattannak a hősről. A tárgyak egyediségét az eszköztippekben jelezzük. Az alábbi listában szereplő tárgyak nem halmozhatók.
  • Youmuu szellemkardja
  • Lovagi eskü
  • Jégkalapács
  • Yuumi
  • A letaszított király kardja
  • Darkin
  • Fantomtáncos
  • Morellonomikon
  • Vörös erősítés

Vissza a tetejére

Adottságok

Új kilencdarabos bónuszok

Új kilencdarabos lehetőségeket adtunk hozzá néhány, a Spatula tárgyakkal megszerezhető adottsághoz. Ezúttal azonban nem új hősökhöz szeretnénk így kedvet csinálni nektek! Viszont kedveljük a hosszú távon elérhető lehetőségeket, ezért szeretnénk még néhányat kipróbálni.
  • 9 darabos orgyilkosbónusz: 225% kritikus sebzést és 40% kritikus csapási esélyt biztosít
  • 9 darabos varázslóbónusz: 175% varázserőt biztosít

Vad

Némileg növeltük a négydarabos vad erejét, így a négydarabos vad egységek valóban erősebbek lesznek. Ez aztán vad lesz!
  • Vad (4): Minden szövetséges támadási sebessége 12%-kal nő támadásonként (legfeljebb 5 jelzőig) ÉS az alaptámadásaik mindig betalálnak.

Az adottságok általános változásai

  • Elementalista gólemjének páncélja: 20 ⇒ 40
  • A Lovag sebzésének csökkenése: 15/30/55 ⇒ 15/35/65
  • Az Orgyilkos ugrásának késleltetése: 0,325 mp ⇒ 0,395 mp

Vissza a tetejére

Hősök

1. osztály

  • Camille sebzése: 50 ⇒ 55
  • Elise pókivadékainak sebzése: 50 ⇒ 60
  • Graves páncélja: 20 ⇒ 30
  • Kassadin sebzése: 55 ⇒ 50
  • Khazix kezdeti/teljes manája: 0/50 ⇒ 0/65

2. osztály

  • Pyke kezdeti manája: 75 ⇒ 50
  • Twisted Fate életereje: 450 ⇒ 500
  • Twisted Fate Kék kártyája által biztosított mana: 20/35/50 ⇒ 30/50/70

3. osztály

  • Evelynn kivégzési határértéke: 65% ⇒ 50%
  • Evelynn kivégzési szorzója: 3/5/7 ⇒ 3/4/5
  • Katarina manája: 0/100 ⇒ 0/85

4. osztály

  • Akali képességének sebzése: 150/275/400 ⇒ 200/350/500

5. osztály

  • Anivia képességének időtartama: 800 sebzés 8 másodperc alatt ⇒ 800 sebzés 6 másodperc alatt
  • Pantheon életereje: 1000 ⇒ 850
  • Pantheon sebzése: 80 ⇒ 75

Vissza a tetejére

Tárgyak

  • K. N. kard sebzése: 20 ⇒ 15
  • A Fagyos szív gyengítő hatásának időtartama: 2,875 mp ⇒ 4 mp
  • Az Iron solarik medálja által biztosított pajzs: 250 pajzs 6 másodpercig ⇒ 300 pajzs 7 másodpercig
  • A Kardtörő lefegyverzési esélye: 25% eséllyel lefegyverez 4 másodpercre ⇒ 33% eséllyel lefegyverez 3 másodpercre
  • A Zefír elűzésének időtartama: 5 másodperc ⇒ 6 másodperc

Vissza a tetejére

Hibajavítások

  • Morgana képessége mostantól egységesen működik az elszigetelt megidézett minionok és a semleges szörnyek ellen.
  • A Zeke hírnöke és az Iron solarik medálja mostantól nem biztosítanak erősítést az ellenséges csapat egységeinek, ha a Hextech után újraaktiválódnak.
  • Khazix képessége mostantól mindig tényleges sebzést okoz, ha 3 Üresség aktív.
  • A Luden visszhangja mostantól a képesség fő célpontját találja el.
  • Camille képessége: Evelynn mostantól nem tud a képessége használatával megmenekülni a földbe gyökereztetésből.
  • Camille képessége: Shyvana mostantól egy helyben rohamozik ahelyett, hogy átváltozás nélkül elveszítené az összes manáját.
  • Camille képessége: Pantheon és Vi nem használják a képességeiket, amíg mozgásképtelenek.
  • A Jégkalapács eszköztippje mostantól helyesen tükrözi a biztosított bónusz életerőt.
  • A Darkin eszköztippje mostantól helyesen tükrözi a biztosított bónusz manát.
  • A Súlyos seb eszköztippje mostantól helyesen jelzi, hogy 80%-kal csökkenti a gyógyítást, nem pedig 100%-kal.
  • A Démonok nem tudnak manához jutni az adottságuk miatt, ha a mana zárolva van.
  • Brand képessége a tervezettnél kettővel többször pattant tovább. Mostantól a megfelelő számú alkalommal pattan tovább.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Rek'Sai a tervezett érték felével gyógyította magát.

Vissza a tetejére

Zene

Új zene

A TCH új zenéje az aktuális játékfázistól függően változik. Például a vásárlási fázis során a zene nyugodtabb és kevésbé eseménydús, de a csatafázis kezdetével átvált egy energikusabb, harcias hangulatú stílusra. A zenék 3 különböző „fejezetbe” vannak besorolva: Az első fejezet a játék kezdetétől az első játékos kieséséig tart. A második innentől addig a pontig, amikor már csak 3 játékos maradt. Az utolsó fejezet pedig innentől a játék legvégéig tart.

Vissza a tetejére