Teamfight Tactics: 12.19-es frissítési jegyzetek

Új esemény, változás a Pikkelyelleneseknél, valamint egy új fordulópont, a Sárkány (6)! Forró újdonságok a 12.19-es frissítésben!

Az én időmben Sárkányföldön minden egy fiúról és a jetijéről, a sárkánygyűlölő újrasorsolásos összeállításokról és a Sárkány adottság 5-ös szintjének megszerzéséről szólt.

Most pedig a Pikkelyellenesek kijönnek a Sárkányokkal, Sárkánymágus Nunu legyőzhető lett, és a Sárkány adottságnak 6-os szintje is van?! Mi folyik itt Sárkányföldön? Ez mind, és a régóta várt Sekély víz titkai esemény is megérkezik ezzel a frissítéssel. A Sekély víz titkai esemény magyar idő szerint október 5-én 20 órától november 1-ig érhető el.
Rodger „Riot Prism” Caudill

Soron kívüli frissítések

OKTÓBER 11., HIBAJAVÍTÁSOK

  • Kijavítottunk egy hibát, így a támadó játékos Jádeszobrai nem 1 életerővel jelennek meg
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt nem lehetett frissíteni a Boltot, ha Bard eladása után szereztél dallamot tőle.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az Újraalkotó és a Pandora kispadja által átalakított 3 csillagos egységek nem használhattak tárgyakat
  • Kijavítottuk a következő hibát a Káprázat (6) és (8) esetében: A Párbajhősnek mostantól 9 helyett 10 jelzője van
  • Kijavítottuk a következő hibát a Káprázat (6) és (8) esetében: Az Elektromos túltöltöttség az életerő 10%-a helyett 9%-ának megfelelő mértékű sebzést okoz
  • Végezetül már korábban kijavítottunk egy hibát a „Fedezd fel az elsüllyedt kincset” című küldetéssel kapcsolatban, de az első körben elfelejtettük feltüntetni a frissítési jegyzetekben. A következő frissítésben érkezik egy kompenzáló küldetés.

OKTÓBER 11., JÁTÉKEGYENSÚLLYAL KAPCSOLATOS MÓDOSÍTÁSOK

  • Terra Földrengésből szerzett páncélja és varázsellenállása: 150/200/4000 ⇒ 130/165/4000
  • Sárkány (6) adottság Felemelkedettjeinek értékei: 40 ⇒ 30

A FRISSÍTÉS ÚJDONSÁGAI

NAGYOBB VÁLTOZTATÁSOK

Nagyok, mint a felemelkedett Sárkányok ereje!

ADOTTSÁGOK


A kezdő Csillagjárók egy kissé túl hasznosnak bizonyultak a játék korai szakaszában az értékek és az aranyszerzés szempontjából is.

A Sárkányok kapnak egy 5. fordulópontot, ami észrevehetőbb lesz, mint simán a gyorsabb támadás, de ami ennél is fontosabb, megjelenik egy új, erős adottságszint, amelyet rendkívül nehéz lesz megszerezni.

Mostantól a Pikkelyellenesek is kijönnek a Sárkányokkal, ami nemcsak a sárkányföldi világbéke szempontjából fontos, hanem kreatívabb felhasználási módokat is lehetővé tesz a Pikkelyellenes egységek és az adottság emblémája kapcsán – amely mostantól Sárkányokon is használható (talán ez az önutálat?). A béke által lehetővé tett erős, új összeállítások kiegyensúlyozása érdekében egy kicsit vissza kellett vennünk az adottság erejéből.
  • A korai csillagszintű Csillagjáró-gömbök mostantól gyakrabban adnak aranyat, mint a Csillagjáró egységek. Ez azt jelenti, hogy egy kicsivel nehezebb lesz továbbfejleszteni a Csillagjáró egységeket a 2. szakaszban
  • A Sárkány (5) 10%-kal növeli a támadási sebességet ⇒ 40 pontnyi életerőt gyógyít másodpercenként
  • Sárkány – ÚJ: Új fordulópontot adtunk hozzá: Sárkány (6)
  • A Sárkány (6) hatására a Sárkányok felemelkednek!
  • Sárkánymágusok életereje: 250/600/800/1000 ⇒ 275/650/850/1000
  • Sárkánymágusok varázsereje: 18/30/50/70 ⇒ 20/35/50/70
  • Sárkánymágus: Ha nem választottál Sárkánymágus hőst, mostantól megjelenik egy üzenet, és emlékeztet rá, hogy tedd meg
  • Sárkánymágus: A Sárkánymágus áldása tárgy kiemelésének színét megváltoztattuk PC-n, hogy jobban meg lehessen különböztetni a Ketten együtt játékmódban lévő A Hűség kis rúnája tárgytól
  • A Káprázat (Elektromos túltöltöttség) maximális életerővel arányos sebzése: 8% ⇒ 9%
  • A Pikkelyellenes adottság mostantól Sárkányokkal is játszható. Az adottság akkor is aktív marad, ha Sárkányok vannak játékban
  • Pikkelyellenesek sebzéscsökkentése az 1900-nál több életerőponttal rendelkező nagy egységek esetében: 20% ⇒ 15%
  • Pikkelyellenesek bónusz varázssebzése: 15/50/100% ⇒ 15/50/90%

EGYSÉGEK: 2. OSZTÁLY


Érkezik Gnar új, újrasorsolós útmutatója: Sorsolj újra a 6. szinten, hogy 3 csillagosra fejleszd Gnart, és közben gyűjtsd be Jax, Olaf és Wukong példányait. Ha 3 csillagosra fejlesztetted Gnart, koncentrálj a szintlépésre, és vedd fel a csapatodba Jayce-t, Sorakát és Shi Oh Yut. Gnar tárgyait attól függően válaszd ki, hogy mennyire szeretnél jól szórakozni. Az áhított dupla Rabadon halálsüvege, Runaan hurrikánja vagy Guinsoo dühpengéje a Gnar által az átalakulás során szerzett varázserő értékeit használja ki, azonban egy nagyobb sebzésű összeállítás esetén (ami általában jobb választás) Runaan hurrikánja, a Vérszomjas, valamint az Óriásölő vagy a Határtalan penge válhat hasznodra.

Az egyetlen távolsági harcos Suttogó egység, Zyra rengeteg időt kap, hogy a hátsó sorból biztonságosan támadhasson, így észrevétlenül növelheti a sebzését és a varázserejét, miközben Guinsoo dühpengéje további támadási sebességet biztosít számára. Ha mindezt kiegészítjük egy hatékony, frontvonal mögötti varázslattal és tömegirányítással, Zyra már nem csak a Suttogók egymásra épülő összeállításaiban szerepelhet erős lövészként.
  • Gnar támadási sebessége: 0,65 ⇒ 0,7
  • Gnar Mega-Gnarjának átalakulási bónusz páncélja: 40/50/75 ⇒ 40/60/90
  • Zyra támadási sebessége: 0,7 ⇒ 0,65
  • Zyra varázslatainak sebzése: 325/425/550 ⇒ 325/425/550 ⇒ 225/325/550
  • Zyra – hibajavítás: Zyra varázslási animációja mostantól nem szakad meg gyors támadási sebesség esetén. Zyra mostantól megáll és befejezi a varázslási animációt, mielőtt folytatja a támadást

EGYSÉGEK: 3. OSZTÁLY


Nunu tényleges sebzésének eltávolításával mostantól szembe lehet szállni a Sárkánymágus Nunura épülő összeállítással, amely képes volt egy lövéssel kiiktatni az olyan szupertankokat, mint Terra. Az erős varázsellenállással bíró tankok mostantól valódi ellenfelek lesznek Sárkánymágus Nunu számára.
  • Nunu sebzése mostantól nem alakul tényleges sebzéssé, ha több életerőpontja van, mint a célpontjának
  • Nunu Felfalásának sebzéserősítése: 20% ⇒ 40%
  • Rakan maximális manája (gyengítés): 0/60 ⇒ 15/75
  • Seraphine maximális manája (gyengítés): 75/150 ⇒ 100/175
  • Seraphine Tengeri szerenád képessége pajzsának időtartama: 5 ⇒ 4 másodperc
  • Seraphine Tengeri szerenád képességének találati sebzése 20/35/100 ⇒ 20/35/70
  • Zeri maximális manája (erősítés): 40/80 ⇒ 20/70
  • Zeri Vízisokk lézerének sebzése: 200/300/475 ⇒ 225/325/475

EGYSÉGEK: 4. OSZTÁLY


Hecarim képességének első elsütése szinte garantált tömegirányítást jelent, így egyértelmű választás volt, ha területre ható tömegirányításra volt szükség, azonban mivel a második elsütésig ritkán jutott el, nem érte meg tárgyakkal felfegyverezni. Az első elsütés késleltetése és a második elsütés könnyebbé tétele után talán megfordul majd a fejedben, hogy a tankos tárgyakat a pacinak add.

A Céh/Dühszárnyú összeállítás tömegirányítása túl erős volt, ezért Jayce-t kissé átdolgoztuk, és az átalakulási tömegirányítását további szívósságra cseréltük, hogy zavartalanul forgathassa a kalapácsát a harc közben. Ezzel kifejezetten erőssé válik a Sárkánymágusok áldásával felfegyverezve is, szóval ezt mindenképpen próbáld ki.

Sy’Fen nem igazán találta a hangját a Suttogó összeállításokban, hiszen Zyra minden figyelmet magára vont. Mivel visszaveszünk Zyra erejéből, a harapósságuknak és a gyorsabb elsütésnek köszönhetően erősebbé tudjuk tenni a többrétegű Suttogókat. Így Sy’Fennek is könnyebb dolga lesz az ellenfél hátsó sorának legyilkolásával, amit hamarabb meg is ismételhet.
  • Hecarim manájának változtatása: 60/105 ⇒ 30/90
  • Jayce páncélja és varázsellenállása: 50 ⇒ 25
  • Jayce – ÚJ: A Fürge igazság mostantól nem löki fel az ellenfeleket a célpont körül. Ehelyett bónusz páncélt és varázsellenállást kap a harc végéig.
  • Jayce Fürge igazságának bónusz páncélja és varázsellenállása: 45
  • Jayce Fürge igazságának átalakulási sebzése: 225/300/800 ⇒ 275/350/900
  • Nilah hibajavítása: Nilah ellopott pajzsai mostantól megfelelően halmozódnak
  • A Nilah Szélcsatornájával ellopott pajzsok időtartama: Állandó ⇒ 4 másodperc
  • Shi Oh Yu Jáde alakjának sebzési aránya: 250/275/1000% ⇒ 250/300/1000%
  • Swain Sárkánymester parancsa képességének sebzése: 70/100/600 ⇒ 85/120/600
  • Sy’Fen Tombolás közbeni harapásának páncéltörése: 25% ⇒ 33%
  • Sy'Fen manája (erősítés): 100/175 ⇒ 90/160

TÁRGYAK


Ha csak egy egység tud magához rántani, nem lesz ellenfele. A Rakétameghajtású ököl továbbra is meglepi azokat, akik már elfelejtették, milyen volt Blitzcrank és Thresh egykori rémuralma.
  • Az Őrző sziklavértjének (Fényár) maximális életerő-regenerálása: 1% ⇒ 2%
  • Az Oltalmazó esküjének pajzsereje: 20% ⇒ 10%
  • Rakétameghajtású ököl – életerő: 300 ⇒ 150

ERŐSÍTÉSEK


Az Égi áldás és a hasonló általános, egyszerűen használható erősítések jellemzően gyengébbek, mint a célzottabb, nehezebben használható erősítések, de az Égi áldás nem csak általánosan jó, hanem általánosan NAGYON jó. Gyakran választják, gyakran nyernek vele, ezért jelentősen csökkentjük a túlgyógyításból nyert pajzsot, ami az ereje egyik fő, alábecsült forrása.

A Spatulák sokkal népszerűbbé váltak a félidős frissítéssel, ami jó. Az már kevésbé, hogy az Urf zsákbamacskához hasonló erősítéseknek hála jóval egyszerűbb lett megszerezni a Spatulákat. Szeretnénk, ha a Spatulák megszerzése kiemelkedő pillanat lenne, és nem úgy tűnne, mintha mindenki szakács lenne, ezért eltávolítjuk a Spatulák mostani leggyakoribb beszerzési módját.

A Gyenge pont egy túlságosan vonzó általános erősítés, amely ráadásul nem is igényel túl sok kreativitást. A gyógyításcsökkentés és az ingyen páncéltörés együtt túl sok, és inkább kiszedjük a játékból, mintsem hogy használhatatlanná gyengítsük.
  • Az Alaptábor (Pikkelyellenes) sebzésnövelése jelzőnként: 8% ⇒ 7%
  • Hadi mágia I/II/III varázsereje: 10/20/30 ⇒ 15/25/35
  • Az Együtt minden jobb egy Oltalmazó esküje ⇒ Az iron solarik medálja tárgyat ad
  • A Születésnapi ajándék mostantól minden szintlépéskor ad 1 aranyat
  • Az Égi áldás I/II/II túlgyógyításból nyert pajzsa: 300/450/600 ⇒ 250/350/450
  • A Jövőlátás I osztálya: Arany ⇒ Ezüst
  • A Pandora kispadjának osztálya: Arany ⇒ Ezüst
  • A Pandora kispadja által adott arany: 7 ⇒ 2
  • A Naptűz tábla időtartama: 15 ⇒ 20 másodperc
  • A Tiamat szétterülő sebzése: 40% ⇒ 50%
  • Urf zsákbamacska I – eltávolítva
  • Gyenge pont – eltávolítva

KISEBB VÁLTOZTATÁSOK

Kicsik, mint Zippy IQ-ja.

ADOTTSÁGOK

  • Jáde – támadási sebesség: 10/25/45/88% ⇒ 10/30/55/88%
  • A Mágusok varázserejének szorzója: 80/110/140/170% ⇒ 80/105/135/170%
  • Dühszárnyú életvarázsa: 15/30/50/75% ⇒ 15/30/45/75%
  • Gyorstüzelő – támadási sebesség: 10/15/25/35% ⇒ 10/15/25/40%

EGYSÉGEK: 3. OSZTÁLY


Ezzel a hibajavítással szeretnénk új lendületet adni a kedvenc Csibink, Lee Sin egységváltozatának. Ááá, ezt még leírni is szörnyű volt… mind tudjuk, hogy Csibi Kai’Sa az igazi kedvencünk.

Csak akkor használhatod „az arcodat” fegyverként, ha a következők egyike vagy: Medúza, Zippy vagy egy hőn szeretett fejlesztő, aki 2009 óta ontja a vicceket, amiknek „az arcod” a csattanója.
  • Lee Sin hibajavítása: Lee Sin képessége mostantól helyesen megsebzi az ellenfeleket a fellökés után
  • Lee Sin A sárkány dühe képességének sebzése: 230/300/385 ⇒ 215/285/385
  • Volibear Kíméletlen viharának varázssebzése a 3. támadáskor: 110/160/225 ⇒ 115/170/240
  • Zippy Szaltózó támadásának sebzési aránya: 400/425/550% ⇒ 400/425/600%

EGYSÉGEK: 4. OSZTÁLY


Xayah fülébe jutott, hogy gyengítik Rakant, és nem akart kimaradni belőle; jóban-rosszban együtt, ugye? Xayah Céh/Dühszárnyú összeállítása továbbra is túl erős, ezért célzottan gyengítettük a fontosabb elemeit.
  • Xayah Tollak, REPÜLJETEK! képességével kilőtt tollainak visszatéréskori sebzése: 15/20/60 ⇒ 13/20/60

EGYSÉGEK: 5. OSZTÁLY


Aurelion Sol az egyetlen egység, akinél erősítés után nagyobb a szívás. Ez amúgy egy Fekete lyukas poén volt.
  • A 3. csillagszintű Ao Shin mostantól 100 villámcsapást mér az ellenfeleire 20 helyett
  • Ao Shin Villámesőjének sebzése: 185/300/2000 185/275/2000
  • Aurelion Sol Fekete lyuk képességének sebzése: 350/575/4000 ⇒ 370/600/4000

ERŐSÍTÉSEK


Fontos megjegyezni, hogy a Távcsöves fegyverek bónusz támadási sebessége csak a Távcsöves fegyverek I-re vonatkozik, a Távcsöves fegyverek II-re már nem, amely önmagában is elég erős a végtelen támadási hatótáv miatt.
  • Utánpótlás: Shyvana, Jayce és Jax mostantól nem kap hátsó soros egységeknek való sebző tárgyakat
  • A Sárkánymágus konferencia mostantól csak a 2-1. szakaszban jelenhet meg
  • A Távcsöves fegyverek I támadási sebessége a hátsó 2 sorban állók számára: 10% ⇒ 15%

MOBIL

Mostantól a meccselőzményekkel a TFT Mobile-ban is villoghatsz. Csak legyen mivel büszkélkedni!
  • Elérhetővé váltak a mobilos meccselőzmények. A meccselőzmények megtekintéséhez koppints a saját portrédra a kezdőképernyőn.
  • Az elért eredmény könnyebb nyomon követhetősége érdekében a mobilos küldetések ablaka lapokkal bővült.
  • Kijavítottunk egy, a játékosok kb. 1%-át érintő hibát, amely miatt a meccseket verzióegyezési hibák miatt nem lehetett teljesíteni.

HIBAJAVÍTÁSOK

  • Sárkányból is megárt a sok: Lerövidítettük A sárkányok kora eszköztippjét, hogy jobban elférjen a mobileszközök képernyőin
  • Nilah ellopott pajzsai mostantól megfelelően halmozódnak
  • Kai’Sa nevét mindenhol Kai’Sára javítottuk
  • Hecarim dühsávja mostantól helyesen 15-ös beosztással jelenik meg (csak vizuális változás)
  • A Csillagjáró mostantól helyesen biztosít varázserőt a szellemseregeknek
  • A Jáde mostantól helyesen biztosít támadási sebességet és gyógyítást a szellemseregeknek
  • A Lélekszipoly mostantól helyesen a feláldozott egység legmagasabb szintű adottságát biztosítja
  • Nunu mostantól nem próbál felfalni sebezhetetlen egységeket
  • Mostantól nem hiúsul meg néha Nunu varázslása, amikor +1 támadási hatótávja van
  • Az Ágyúsok ágyúlövésére mostantól hatni fog az Égi áldás életvarázsa