Teamfight Tactics: 13.19-es frissítési jegyzetek
A horizont felé első frissítésében számos adottságot erősítünk, és tökéletesítjük az erősítések és a hősök játékegyensúlyát.
Változik a széljárás, ideje állítani a vitorlákon.
A Horizont felé megjelenése utáni első teljes frissítésünkben a nagy 13.18-as soron kívüli frissítés változásai utáni finomhangolást végezzük. Nagyon sok erősítés változik, többnyire a túlteljesítőket gyengítjük, továbbá erősítjük a gyengén muzsikáló adottságokat (igen, Ixtalra gondolunk) és hősöket!
Rodger „Riot Prism” Caudill
Soron kívüli frissítések
SZEPTEMBER 28.
A csapat épp a 13.19-es frissítés kiadása előtt észlelt egy hibát, amely jelentős hatással van a Naafirit alkalmazó összeállításokra. Úgy gondoltuk, mielőbb kiadunk egy soron kívüli frissítést, mert a rendes frissítéshez nem tudtuk mellékelni a javítást. Ha már így alakult, segítünk egy kicsit az elesettebb egységeknek, és csökkentjük a 13.19-es frissítés első 24 órájában túl jól teljesítők erejét.
EGYSÉGEK
A korábbi gyengítések ellenére Cho még mindig könnyedén az élre tör. Egy kicsit még szelídítünk rajta, nehogy teljesen elszabaduljon.
A sebezhetetlenség és a gyógyítás együttese révén Fiora megölhetetlenül táncikálhat. Bár a közelharcos lövészeknek kell némi plusz a sikerhez, Fiora ugyanúgy tört a túlteljesítők csapatának élére, ahogy a frontvonalamat töri át.
Újrasorsolásos lövészként Samira alapsebzésének csökkentése sokkal hatékonyabb, mint papíron látszik (vagy akármin, amin ezt olvasod). Ha sikeres akarsz lenni Fiorával, 3 csillagosra kell fejlesztened, és ezen a szinten 11,25 egységgel kevesebb sebzése lesz a megszokottnál. Ez hatással lesz az olyan támadó tárgyak általi erősödésére is, amelyeket a magas sebzési érték erősít fel.
- Azir Fegyverbe! képességének sebzése: 95/140/500 ⇒ 110/160/500
- Aphelios Chakram-támadásainak sebzési aránya: 6/6/15% ⇒ 7/7/15%
- Cho’Gath maximális manája (gyengítés): 30/90 ⇒ 40/100
- Fiora Pengetánc képességének gyógyítása: 20% ⇒ 15%
- Samira sebzése: 50 ⇒ 45
ERŐSÍTÉSEK
- A Dupla élvezet II/III bónusza a sebzés, páncéltörés, páncél és varázsellenállás értékére: 33/44% ⇒ 30/40%
- Az Elesettek ajándékával szerzett páncél és varázsellenállás: 4 ⇒ 3
- A Távbarátok értékmegosztása: 25% ⇒ 22%
- Az Ellopott vitalitás gyógyítása (max. életerő): 1,3% ⇒ 1%
- A Tonnányi statisztika bónusz életereje: 35 ⇒ 44
- A Tonnányi statisztika bónusz értékei (sebzés, varázserő, páncél, varázsellenállás, támadási sebesség, mana): 5 ⇒ 4
HIBÁK
- Kijavítottunk két kritikus hibát Naafiri Darkin hatásával: a sebzés már nem helytelenül nő. A sebzés kiszámítása mostantól Naafiri tárgyai alapján történik.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a játékosnak egyszerre két Szerencsés kesztyűt is felajánlhatott a rendszer.
- A legapróbb titán+ mostantól nem jelenhet meg a Ketten együtt módban.
- Twisted Fate Legendája helyesen a Csapatjáték I-et ajánlja fel a 4–2. szakaszban.
- Mostantól a Növekvő hírhedtség minden szintjén a megfelelő számú sortűzre van szükség az első fejlesztéshez, a Növekvő hírhedtség ++ pedig megfelelően jeleníti meg a számokat.
A FRISSÍTÉS ÚJDONSÁGAI
NAGYOBB VÁLTOZTATÁSOK
Nagyok, mint a csodás meleg egy boholy poro közepén.
ADOTTSÁGOK
A Bilgewateri durván indított a Horizont felé első napjaiban, de a soron kívüli frissítés után léket kapott a hajójuk. Visszaadjuk az elveszett erejük egy részét, de biztosan nem vitorláznak vissza a korábbi, legfelső kategóriás szintre.
Felemeljük kissé a küszködő elemeket, hogy végre láthassuk őket a táblákon. Az Ixtali nagyon erős kombinációkat hozhat össze különböző egységeket felhasználva (lásd a Erdő Cho’Gath/Mordekaiser összeállítást), ezért nem visszük túlzásba az egyes elemek erősítését, ehelyett a gyengélkedő Ixtali egységekre koncentrálunk.
A korán elért Piltoveri 3 túl sok és megbízható előnyt kínál, különösen mivel a Piltoveri egységek elég erősnek számítanak a félidős készletben. A Piltoveri 3 sikerével szemben a Piltoveri 6 viszonylag gyenge, különösen ahhoz viszonyítva, hogy mennyire nehéz elérni. Csökkentjük a Piltoveri 3-ból szerezhető értéket, a Piltoveri 6 viszont több folyamatos bevételt ad: jöjjenek azok a 3 csillagos, 5 aranyas egységek!
A Pusztító magas szintjeit csak elvétve láttuk eddig. Vannak ugyan működőképes változatok (esküszöm, hogy láttam sikeres újrasorsolásos Ashe-összeállítást), de nagy általánosságban nem éri meg befektetni az adottságba. A Pusztító 6 mostantól jóval több kritikus csapást kínál!
- Erőd páncélja és varázsellenállása: 20/40/65/125 ⇒ 20/45/75/140
- Bilgewateri 3: 90 + 30% ⇒ 100 + 33%
- Bilgewateri 5: 125 + 50% ⇒ 150 + 55%
- Bilgewateri 7: 300 + 65% ⇒ 325 + 70%
- Bilgewateri 9: 650 + 150% ⇒ 800 + 135%
- Demaciai Elitek bónusz páncélja/varázsellenállása: 5/15/35/150 ⇒ 5/25/45/150
- Ixtali – Villám (4) csúcseredmény ÁTDOLGOZVA: a felerősített hősök 6 másodpercenként elkábítanak egy ellenfelet ⇒ a felerősített hősök 25% bónusz sebzést okoznak a hatással elkábított ellenfeleknek
- Ixtali – (4) Kő csúcseredmény gyógyítása: 650 ⇒ 750
- Ixtali – Tűz sebzése (varázserő %): 60% ⇒ 100%
- Ixtali – Tűz égetési időtartama: 3 ⇒ 5 másodperc
- Ixtali – a Jég robbanása mostantól helyesen adottságsebzésnek számít (nem okozhat kritikus találatot, nem aktivál hatásokat)
- Ixtali – Jég robbanásának sebzése: 30% ⇒ 35%
- Ixtali – Fa (4) csúcseredmény aktiválási gyakorisága: 4 ⇒ 2 másodperc
- Ixtali – Fa (4) csúcseredmény sebzése és varázsereje: 15 ⇒ 10
- Varázsszóró többszörös varázslásának sebzéscsökkentése: 60% ⇒ 55%
- Piltoveri: kb. 15%-kal csökkentettük a Piltoveri 2–10 vereség után adott zsákmányának értékét
- Piltoveri: kb. 10%-kal csökkentettük a Piltoveri 11–12 vereség után adott zsákmányának értékét
- Piltoveri: kb. 20%-kal növeltük a Piltoveri 6 alapjutalmát
- A Zsivány lopakodásának aktiválásához szükséges életerő: 50% ⇒ 35%
- Shurimai Felemelkedés bónusz: 0/15/40/75% ⇒ 0/20/50/90%
- Pusztító bónusz kritikus csapási esélye: 15/35/55% ⇒ 15/35/75%
- Pusztító bónusz kritikus sebzése: 10/30/50% ⇒ 15/35/55%
EGYSÉGEK: 1. OSZTÁLY
Mind hibásak vagyunk, te is, én is – mind az újrasorsolásos Cho’Gath-ra szavaztunk. Ez önmagában nem gond, de az erőszintje kicsit meglódult, ezért csökkentjük az imádni való Üresség-szörny életerőarányát, hogy ne uralja annyira a végjátékot.
Milio az erősítések után végre labdába rúghat az ellenfél pályáján.
- Cho’Gath Bekebelezésének sebzési aránya (maximális életerő %-a): 15% ⇒ 12%
- Milio Ultramega tűzrúgás!!! képességének továbbpattanó sebzése: 170/250/380 ⇒ 180/270/400
- Milio Ultramega tűzrúgás!!! képességének szétterülő sebzése: 85/125/190 ⇒ 90/140/200
EGYSÉGEK: 2. OSZTÁLY
A Tüzérek százalékos sebzés bónusza az alapsebzést veszi alapul, így a két legerősebb egység (Jinx itt, Jayce kicsit lejjebb) alapsebzésének csökkentésével kevesebb lőpora lesz a most nagyon erős újrasorsolásos Tüzér összeállításnak. Mivel az alapsebzés fokozottan növekszik a csillagszinttel, elsősorban a 3 csillagos Jayce/Jinx változatokat célozzuk a Tüzér összeállításokban. A magas szintű Tüzér továbbra is erős marad, de nem szeretnénk a teljes összeállítást padlóra küldeni az adottság gyengítésével.
- Jinx sebzése: 55 ⇒ 50
- Qiyana mostantól nem hagyja el a varázslata, az Erődemonstráció hatóterületét a rohamával
EGYSÉGEK: 3. OSZTÁLY
Néha Noxus kezének is elkél egy segítő kéz. A leggyakoribb összeállításában Darius ritkán kap tárgyakat, ezért növeljük az sebzés értékét, de leginkább az adottságok szakaszban leírt Pusztító erősítésből fog profitálni.
Ami Jinxre vonatkozik, Jayce-re is vonatkozik. Amúgy észrevettétek, hogy a készletben az Arcane főszereplői is benne vannak? Elég menő.
Abban reménykedünk, hogy a Rek’Sai-átdolgozás hatására hatékonyabbá válik a 2 csillagos Rek’Sai, mert jelenleg óriási a különbség a 2 és 3 csillagos változat ereje között. Mivel a harapás megjelöli a célpontot, a 2 csillagos Rek’Sai-nak is lesz esélye átrágnia magát a tankokon, ha többször megharapja őket.
Amikor feltűnt Neeko neve az erősített egységek listáján az Ixtali adottság és a kedvenc tűzgolyóval focizó optimistánk mellett, valószínűleg az volt az első gondolatod, hogy hú, az Ixtali brutál erős lesz így. Sajnos maga az adottság is komoly erősítésre szorult, és mivel az ereje nem kötődik a hozzá tartozó egységekhez (bárki elhelyezhető a mezőkön), ezért közepes mértékben erősítjük az elemi mezőket a régió gyengélkedő egységeinek erősítésén felül.
- Darius sebzése: 60 ⇒ 65
- Jayce sebzése: 65 ⇒ 60
- Neeko Rügyfakadásának pajzsa: 225/350/475 ⇒ 250/350/475
- Neeko Rügyfakadásának sebzése: 270/410/650 ⇒ 300/450/700
- Rek’Sai kezdeti manája (gyengítés): 30/70 ⇒ 50/70
- Rek’Sai ÚJ: a Dühödt harapás mostantól megjelöli az eltalált ellenfelet. Ha a célpont már meg van jelölve, a harapás bónusz tényleges sebzést okoz.
- Rek’Sai Dühödt harapása – a jel sebzési aránya: 135/145/150%
EGYSÉGEK: 4. OSZTÁLY
Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Fiora nem tudott gyógyulni a pajzsoknak okozott sebzés után. Mivel a Horizont felé készletben sok pajzs van, ezért ez erősítésnek tekinthető, amit egy gyengítéssel egyensúlyozunk.
Egy hercegtől elvárható a jó diplomáciai érzék, de az kicsit túlzás, hogy IV. Jarvan szinte minden régió összeállításaiban hasznos lehet. A kábítása időtartamának csökkentésével talán sikerül elérni, hogy ne válasszák be gondolkodás nélkül mindenhová.
Nilah Gyorstüzelő ágyúval és anélkül elérhető ereje között akkora különbség van, hogy azt nem lehet az értékek módosításával orvosolni. Ezért Nilah célzási prioritásain változtatunk. Mostantól nem arra törekszünk, hogy a tölcsér alakú terület a lehető legtöbb egységet fedje le, a „számolás” megáll 3 egységnél. Ez a Gyorstüzelő ágyú nélkül nem jelent nagy változást, mivel elvétve tud 3-nál több egységet eltalálni, viszont mostantól a tárgy birtokában sem tud végigsöpörni 5 vagy még több egységen, mint egy pokoli ablaktörlő. Ha nála van az Ágyú, és a hatótávolságon belül lévő 3 ellenfélből 2 meghal, mostantól várnia kell a következő rohamáig, mielőtt újabb 3-ra lecsaphatna.
- Fiora Pengetáncának sebzése mostantól helyesen aktiválja az életvarázst, amikor pajzsokat talál el.
- Fiora Pengetáncának fizikai sebzése: 150/150/250% sebzés ⇒ 140/140/240% sebzés
- IV. Jarvan Kataklizmájának kábítási időtartama: 1,75/2,25/8 mp ⇒ 1,5/2/8 mp
- A Nasus Lélekfalójával ellopott maximális életerő: 5% ⇒ 4%
- Nilah mostantól megbízhatóbban talán célpontokat a hasító támadásához a Gyorstüzelő ágyú nélkül. Egyébként a megszokott módon használja a Gyorstüzelő ágyút.
- Silco Alsóvárosi taktikájának sebzése: 80/120/425 ⇒ 75/115/425
- Frissítettük Silco eszköztippjét (a hatás nem változott): Egy fiolát dob a legközelebbi bekerített ellenfélre, X másodpercre vegyszerekkel vonva be a közeli mezőket. Másodpercenként Y varázssebzést okoz a vegyszer hatása alatt álló ellenfeleknek, és az érintett szövetségeseket másodpercenként Z életerővel gyógyítja. Amikor csak lehetséges, a hatás által nem érintett csoportokat célozz meg.
- Xayah manája (erősítés): 30/110 ⇒ 30/90
- Xayah Tollcsapása – tollak száma: 7/7/12 ⇒ 7/7/15
- Xayah Tollcsapásának sebzési aránya: 80% sebzés ⇒ 80/80/125% sebzés
EGYSÉGEK: 5. OSZTÁLY
Aatrox a legtöbbet használt 5 aranyas egység, akinek rugalmasságát csak az ereje múlja felül. Az egyik legfontosabb értéke (az életlopás) csökkentése után már nem lesz automatikus helye minden összeállításban, de a megfelelő környezetben hatékony maradhat.
Gangpalnk mindkét alakja erősítést kap. A közelharcos alakja gyakrabban tudja frissíteni az égetéses folyamatos sebzést, így a sebzési aránya másodpercenként 100% sebzésről másodpercenként 125% sebzésre módosul.
Heimerdinger jelenleg kiváló támogató egység, de nehezen válthat lövésszé. A Fénytörő sugár remek választás lesz, ha varázserőt/manát javító tárgyakat pakolsz Heimerdingerre, és meg akarod tolni a sebzését.
Közérdekű közlemény: Ixtali Ryze remek frontvonalbeli tank.
- Aatrox Darkin életvarázsa: 15% ⇒ 10%
- Gangplank támadási sebessége: 0,80 ⇒ 0,85
- Gangplank (közelharcos) égetési időtartama: 3 mp ⇒ 2 mp
- Gangplank (közelharcos) teljes égetési tényleges sebzése: 300/300/2500% sebzés ⇒ 250/250/2500% sebzés
- Gangplank (távolsági harcos) találatonkénti manája: 3 ⇒ 5
- Heimerdinger Technogéniusz (új fejlesztés) – Fénytörő sugár
- Heimerdinger, Fénytörő sugár: az Óriástorony képessége több lézersugarat lő ki, amelyek megnövelt sebzést okoznak. A Heimerdinger által adottságokból, tárgyakból és erősítésekből előállított összes mana 100%-ára tesz szert.
- Fénytörő sugár 1: 3 sugár, 10%-kal nagyobb sebzés.
- Fénytörő sugár 2: 3 sugár, 30%-kal nagyobb sebzés.
- Fénytörő sugár 3: 5 sugár, 30%-kal nagyobb sebzés.
- Ixtali Ryze kábítási időtartama 2/2/10 ⇒ 2/2,5/10
- Ixtali Ryze Világugrásának sebzési aránya: 185/285/1500% páncél + varázsellenállás ⇒ 200/300/1500% páncél + varázsellenállás
LEGENDA-ERŐSÍTÉSEK
Átnézzük a 3-2. és a 4-2. szakasz (2. és 3.) Legenda-ajánlatait, hogy ezek inkább kiegészítő lehetőségek legyenek, mintsem automatikus választások. Ha automatikus választások (mert az erejük versenyképes a többi erősítésével), akkor túl gyakran tűnnek fel. Ehelyett szeretnénk ezeket némileg gyengébbé tenni a normál erősítésekhez képest, de úgy, hogy azért hasznosak legyenek, ha nem jött be egy tervezett/várt erősítés.
A Csapatjáték minden erősítésosztályban megkavarta az erős fegyverek egyensúlyát, a Spektrum osztályban pedig túlságosan véletlenszerű volt. Az előző frissítésben átmenetileg eltávolítottuk a Csapatjáték I-et, mert nem adhattunk támogatói tárgyat egy Ezüst erősítés mellé, ezért ideiglenesen az Elkészült a munka váltotta fel a Csapatjátékot kínáló Legendák esetében. Az erősítéskínálat átdolgozása után jobban fognak illeszkedni a Twisted Fate és Bard Legendához, akiknél elérhetők, és általában véve is jobban illeszkednek a játékegyensúly keretrendszerébe. Próbáld ki őket!
- A Nagy zsákbamacska aranybónusza: 8 ⇒ 1
- Az Alkatrészes zsák II aranybónusza: 5 ⇒ 1
- Az Alkatrészes zsák III aranybónusza: 8 ⇒ 2
- Az Óriási zsákbamacska aranybónusza: 10 ⇒ 4
- A Nyomás! II manaszerzése 25% ⇒ 20%
- A Nyomás! III manaszerzése 35% ⇒ 30%
- Elkészült a munka 2 összetevőüllő ⇒ 1 összetevőüllő és 1 véletlenszerű tárgyösszetevő
- Szép munka 1 kész tárgyüllő + 1 összetevőüllő ⇒ 1 kész tárgyüllő + 1 véletlenszerű tárgyösszetevő
- Közepes kohó aranybónusza: 6 ⇒ 1
- Kis kohó aranybónusza: 4 ⇒ 2
- Csapatjáték I (ÚJ): 1 véletlenszerű tárgyösszetevőt és 2 véletlenszerű 3. osztályú egységet ad
- Csapatjáték II (ÁTDOLGOZVA): 1 véletlenszerű támogatói tárgyat és 1 véletlenszerű 4. osztályú egységet ad
- Csapatjáték III (ÁTDOLGOZVA): 1 támogatói üllőt, 1 véletlenszerű tárgyösszetevőt és 2 véletlenszerű 4. osztályú egységet ad
- Apró zsákbamacska aranybónusza: 4 ⇒ 2
- Az edzés kifizetődő I aranybónusza: 7 ⇒ 5
- Az edzés kifizetődő II aranybónusza: 15 ⇒ 12
- A Jól megérdemelt kényelem III támadási sebessége: 8% ⇒ 6%
ERŐSÍTÉSEK
Hiába jópofa erősítés, a Végtelen hordák képtelen volt felnőni a neve támasztotta elvárásokhoz. Ahelyett, hogy átneveznénk Véges hordáknak, inkább megnöveljük minden horda életerejét.
A félidős készlettel kiadott kisebb Warwick-átdolgozás után A mohó vadász ázsiója nagyot emelkedett. Gyengítjük az erősítést, mostantól kevesebb sebzést és varázserőt biztosít Warwicknak jelzőnként, de mivel nő a jelzők maximális száma, Warwick ugyanarra az erőszintre juthat el, mint korábban, csak 10-zel több támadással/sebzési alkalommal később.
Bár a Bilgewateri bukdácsolni kezdett a soron kívüli frissítésben kapott gyengítés után, az adottságokhoz kötődő erősítés továbbra is rendkívül erősnek bizonyult. A láthatáron feltűnt Bilgewater-erősítések miatt megelőző jelleggel gyengítjük a Növekvő hírhedtséget, kivéve a 4-2. szakaszbeli (3. erősítés) változatát, amely gondokkal küszködött a folyamatos jutalmazás természete miatt.
- A Végtelen hordák életerő-csökkentése: 20% ⇒ 15%
- A Végtelen hordák aranybónusza: 6 ⇒ 4
- Végtelen hordák + életerő-csökkentés: 20% ⇒ 15%
- Végtelen hordák + arany: 9 ⇒ 12
- Vésztartalék: a játékosnál lévő arany is tapasztalattá alakul (a kamat hozzáadása után).
- A Vésztartalékból nyert tapasztalat: 70 ⇒ 60
- A Manaégetés égetése (%): 2% ⇒ 1,5%
- A Búcsúajándék tárgyai mostantól azonnal, nem késleltetve kerülnek új egységhez.
- A mohó vadász sebzése/varázsereje jelzőnként: 5 >> 4
- A mohó vadász jelzőinek maximális száma: 45 ⇒ 55
- Növekvő hírhedtség I / II sortüzeinek száma az 1.-ről a 2. szintre lépve: 50 ⇒ 65
- Növekvő hírhedtség I / II sortüzeinek száma a 2.-ról a 3. szintre lépve: 80 ⇒ 90
- Növekvő hírhedtség I / II sortüzeinek száma a 3.-ról a 4. szintre lépve: 80 ⇒ 90
- Növekvő hírhedtség III kezdeti ládájának szintje: 3 ⇒ 4
- A Shurima öröksége újra elérhető.
- Az Ellopott vitalitás (Pusztító) gyógyítása (max. életerő %): 1,5% ⇒ 1,25%
- A legapróbb titán+ (ÚJ): A legapróbb titán+ a 3-2. szakaszban jelenik meg. A legapróbb titán hatásán felül azonnal ad 8 aranyat.
TÁRGYAK
A Tolvajkesztyű mindig is inkább támadó, mintsem védekező tárgy volt a kritikus sebzési esély miatt, és az átdolgozás után egyértelműen az lesz. Némileg csökkentjük a kritikus sebzési esélyt, viszont életerőt ad, hogy bizonyos tankoknak is hasznára lehessen.
- Az Adaptív sisak varázsereje a hátsó sorokban: 20 ⇒ 15 (teljes varázserő a hátsó sorban: 35 ⇒ 30)
- A Koronaőr életereje: 0 ⇒ 100
- A Tolvajkesztyű életereje: 0 ⇒ 150
- A Tolvajkesztyű kritikus csapási esélye: 40% ⇒ 20%
EREKLYÉK
Az ereklyék általában túl erősek. A többségüket gyengítjük, és erősítjük az egyetlen egyet, amely kilóg a sorból, és valamiért botladozott (bocsi, Aranymágus botja).
- A Manazán varázsereje: 15 ⇒ 10
- A Manazán manája: 30 ⇒ 15
- A Zhonya paradoxonának varázsereje: 50 ⇒ 45
- A Mesterlövészi figyelem mezőnkénti sebzésnövelése: 10% ⇒ 8%
- A Testzúzó bónusz életereje: 600 ⇒ 550
- A Lélekarc életereje: 500 ⇒ 450
- Az Aranymágus botjának varázsereje: 25 ⇒ 30
TÁMOGATÓI TÁRGYAK
Nem meglepő módon az Obszidián hasítóbárd lett a legsikeresebb támogatói tárgy. Érezhetően csökkentjük a csapat egészének adott bónuszait, így nagyjából egy szintre kerül a versenytársaival. A hatalom kelyhének viszont egy kis segítségre volt szüksége, hogy a jégkrém mindig finom legyen.
- Az Obszidián hasítóbárd bónusz értékei: 10% sebzés és 10 varázserő ⇒ 8% sebzés és 8 varázserő
- A hatalom kelyhe aurájának varázsereje: 18 ⇒ 22
FÉNYÁR-TÁRGYAK
- A Jak’Sho, a váltakozó bónusz varázsereje: 35 ⇒ 45
- A Csirkefogók kesztyűje életereje: 0 ⇒ 150
- A Csirkefogók kesztyűje kritikus csapási esélye: 40% ⇒ 20%
- A Királyi koronapajzs életereje: 0 ⇒ 100
KISEBB VÁLTOZTATÁSOK
Kicsik, mint az ezen a bolygón töltött időnk. Szeressétek egymást. Szeretlek, Kent.
ADOTTSÁGOK
Már nem csak A ring királya erősítése miatt éri meg a magas szintű Buldózer adottság.
- A Buldózer sebzéscsökkentése: 15–25/20–35/30–45% ⇒ 15–25/20–35/35–50%
- A Targon gyógyításának és pajzsának növekedése: 18/35/55% ⇒ 18/35/60%
EGYSÉGEK: 1. OSZTÁLY
Jhin játékegyensúlyának kialakításakor egyszerre kell ügyelni az erejére, és hogy minél több 4-es legyen az értékeiben. A 10 ponttal csökkentett mana mindkét célunkat teljesíti.
- Jhin manája (erősítés): 44/124 ⇒ 44/114
- Orianna maximális manája (erősítés): 40/90 ⇒ 30/80
EGYSÉGEK: 2. OSZTÁLY
Jóságos Durand!
- Galio manája (erősítés): 60/120 ⇒ 60/110
EGYSÉGEK: 3. OSZTÁLY
Kicsit gyengítjük Vel’Kozt, hogy megmaradjon az egyensúly a Varázsszóró erősítése után. Nevezzük karmikus ellenhatásnak.
- Karma Ioniai bónuszának varázsereje: 20 ⇒ 25
- Vel’Koz Plazmahasadásának sebzése: 250/375/600 ⇒ 245/365/600
EGYSÉGEK: 5. OSZTÁLY
- Ryze (Demaciai) Világugrásának sebzése: 300/450/999 ⇒ 300/450/2000
- Ryze (Árny-szigeteki) hibajavítása: mostantól 100% életerő felett is feltámaszthat szövetségeseket
ERŐSÍTÉSEK
- Szerencsés tojás: Taktikus koronája + 1 Adaptív sisak + 1 Sterak kihívása + 20 arany ⇒ Taktikus koronája + 1 Zeke hírnöke + 1 A hatalom kelyhe + 25 arany
- A Stratéga lelke mellé kapott tárgy: Az éji arató ⇒ Adaptív sisak
MINIMÁLISAN SZÜKSÉGES OPERÁCIÓS RENDSZER VÁLTOZÁSA
A 13.19-es frissítéstől kezdve a minimális követelmény a Mac OS esetében a 10.13.6-os verzióra változik. Ez a változás nagyon kevés játékost fog érinteni, összesen körülbelül 300-at a LoL-ban és a TFT-ben együttvéve. Nekik frissíteniük kell az operációs rendszerüket a 13.19-es frissítés telepítése előtt.
HIBAJAVÍTÁSOK
- Örök balszerencse: a Szerencsés kesztyű mostantól a megfelelő kategóriájú tárgyakat biztosítja az olyan hősök számára, mint Ryze, Kayle és Quinn.
- A Mozdulatlan támogató I mostantól a megfelelő szöveggel jelenik meg a Villámjátékban
- Pazarlás: a Zauni mostantól nem törli a fogyóeszközöket, ha megtelt tárgykészlet mellett használták őket, és függőben volt egy Zauni mod.
- Cassiopech: Mostantól nem hiúsul meg Cassiopeia néhány varázslata, ha nála van a Kék erősítés Fényár-változata
- A Kíséret gyakorlófigurája mostantól nem tud újra talpra állni, és nem számít bele a játékosnak okozott sebzésbe. (A 13.18B-ben javítottuk)
- A Kovácskesztyű mostantól helyesen Tolvajkesztyűnek számít a Szemfényvesztők szempontjából
- A Nashor foga mostantól a megfelelő időpontban biztosítja a támadási sebességet azoknak a hősöknek, akik hosszabb ideig nem tudnak manát gyűjteni (például Nasus és Taric).
- Az iron solarik medálja ellenállásai a megfelelő időtartamig maradnak aktívak, nem szűnnek meg a pajzs áttörésekor.
- A Zauni Robotkar mod mostantól helyesen jelzi, hogy túltöltve 25% bónusz tényleges sebzést okoz, nem pedig a sebzés értékének 25%-ával egyenlő tényleges sebzést
- Jajgonauták: Gangplank mostantól a megfelelő tárgyakat kapja a Szerencsés kesztyűből, amikor a kispadról közvetlenül a frontvonalra helyezik.
- A Shurimai örökség tornya mostantól nem marad a táblán a játékos halála után, káoszt okozva.
- A Valar völgye mostantól a Villámjátékban is ad jutalmakat.
- A Ketten együtt Támogató arzenáljának gyakorlófigurája mostantól a megfelelő csillagszinten érkezik a vendégtáblákra.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Micsoda kovácsolás!? néha nem alakított át tárgyakat, ha túl gyorsan használták egy forgótárról szerzett hősön.
- A Jó sorozat mostantól biztosít ingyenes újrasorsolásokat, ha automatikusan egyesülnek egységek a kör elején.
- Zauni Ryze eszköztippje mostantól helyesen jelzi, hogy 30%, és nem 20% szaggatást és roncsolást alkalmaz.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Qiyana olyan messzire rohamozhatott, hogy nem talált be a képességével.
- Dhalsim: Csibi Irelia és Csibi Isteni kard Irelia végtagjai mostantól nem nyúlhatnak meg Az Első hon szentélye bevezető animációja során