Teamfight Tactics: 14.4-es frissítési jegyzetek

Ahogy közeledik a Remixparti-bajnokság frissítése, csak néhány kisebb módosítást hozunk. Ami azt illeti, a frissítéssel érkező legnagyobb újítás a Csapattervezőben lesz, amely egy új Pillanatkép funkciót kap!

Üdv a Remixparti-bajnokság frissítésében!

Nem kell versenyezned jövő hétvégén, hogy bajnok legyél, mert ha ezt elolvasod, már az vagy! Mivel ez egy nagyon versenyorientált frissítés, kifejezetten könnyed és kifejezetten kicsi módosítások szerepelnek benne, de ez nem hátráltatja a Csapattervező frissítését. Emellett érkezik pár egyensúlyfrissítés is az Újjáéledés 3.5 játékmódhoz, mivel ezzel most tudtok utoljára játszani. Hohó, hát ez meg micsoda? Egy új tanulságösszegző cikk arról, hogy a csapat szerint milyenre sikeredett a Remixparti, és hogy milyen irányba tart a TFT a jövőben?!
Rodger „Riot Prism” Caudill

A FRISSÍTÉS ÚJDONSÁGAI

CSAPATTERVEZŐ

A Csapattervező Pillanatkép funkciójával a játékosok mostantól gyorsan, egyetlen gombnyomással importálhatnak hősöket a harcmezőről közvetlenül a Csapattervezőbe. Csak nyisd meg a Csapattervezőt, kattints a Pillanatképre, és hagyd jóvá a műveletet!

MINIMÁLISAN SZÜKSÉGES WINDOWS RENDSZER VÁLTOZÁSA

Ahogy a 14.2-es frissítés jegyzeteiben említettük, ebben a frissítésben frissítjük a minimális rendszerkövetelményeket, és többé nem támogatjuk a Microsoft Windows 7, 8 és 8.1 operációs rendszerek használatát a League of Legends és a Teamfight Tactics játékokban. A játék stabilitásának és teljesítményének fenntartása érdekében néha meg kell szüntetnünk a régi, kevesek által használt operációs rendszerek támogatását. Ha még mindig a Windows ezen változatain játszol, kérjük, fontold meg a frissítést a játék folytatásához. A részletekért tekintsd meg a minimális rendszerkövetelményeket.

CHROMEOS-TÁMOGATÁS

A minimálisan szükséges Windows rendszer változása mellett a 14.5-ös frissítéstől kezdve hivatalosan megszüntetjük a TFT ChromeOS rendszeren való futtatásának támogatását. Ez azt jelenti, hogy az ezen az operációs rendszeren játszók nem fogják tudni frissíteni a játékot egy újabb frissítésre.

VANGUARD

Bár globálisan is szeretnénk bevezetni a Vanguardot (a Riot csalás elleni szoftverét, amelyet a Valorant már most is használ), a PBE-n futtatott diagnosztikai teszteket követően megváltoztattuk a bevezetési ütemtervet. A globális bevezetés helyett először egyetlen régióban, a Fülöp-szigeteken vezetjük be a 14.5-ös frissítéssel. Így lesz időnk az éles szervereken felmérni, hogyan működik a Vanguard, és milyen élményt nyújt, mielőtt szükség esetén kiigazításokat végeznénk.

NAGYOBB VÁLTOZTATÁSOK

Olyan nagyok, mint amekkora bejelentés várható a bajnokság végén, március 3-án!

TÁRGYAK


A Sárkánykarom immár ismét a legnagyobb varázsellenállást adó tárgy, amely segít felkészülni a varázserőben bővelkedő előszobákra. A plusz 10 varázsellenállás ára a maximális életerő bónuszának 1%-a, hogy kicsit kétélűbb legyen ez a sok-sok varázsellenállás.
  • A Sárkánykarom varázsellenállása: 55 ⇒ 65
  • A Sárkánykarom maximális életereje: 10% ⇒ 9%

FÉNYÁR-TÁRGYAK

  • Jak’Sho, a váltakozó (Fényár Adaptív sisak) többé nem adja meg mindkét hatást pozíciótól függetlenül.
  • Jak’Sho, a váltakozó (Fényár Adaptív sisak) 1 hatást biztosít kezdőpozíciótól függően. A teljesen adaptált erősítés mindkét hatást megadja.
  • Jak’Sho, a váltakozó (Fényár Adaptív sisak) ellenállási bónusza az első 2 sorban: 60 ⇒ 80
  • Jak’Sho, a váltakozó (Fényár Adaptív sisak) manavisszatöltése találatkor az első 2 sorban: 1 ⇒ 2
  • Jak’Sho, a váltakozó (Fényár Adaptív sisak) varázserőbónusza a hátsó 2 sorban: 45 ⇒ 55
  • Jak’Sho, a váltakozó (Fényár Adaptív sisak) 3 másodpercenkénti manavisszatöltése a hátsó 2 sorban: 15 ⇒ 20

KISEBB VÁLTOZTATÁSOK

Olyan kicsik, mint a NAGYOBB VÁLTOZTATÁSOK szakasz.

ADOTTSÁGOK


Gondoskodtunk róla, hogy a nehezen elérhető adottság-fordulópontok megérjék a fáradságot.
  • A Country 7 halálmén képességének sebzése: 200% sebzés ⇒ 210% sebzés
  • A Gyorstüzelő támadási sebessége jelzőnként: 4/8/14% ⇒ 4/9/16%
  • A Bűbájszövő varázsereje Bűbájszövőknek: 20/35/70/120% + 1/2/3/4% varázslásonként ⇒ 20/35/80/130% + 1/2/4/6% varázslásonként

EGYSÉGEK


Most, hogy átdolgoztuk Karthust, jobban ki tudja használni az ismétlődő varázslásait a harcok lezárására, ezért inkább egy olyan Szuperrajongó tárgyat adunk neki, amely jobban illik az aktuális státuszához. MEGJEGYZÉS: Ezt a módosítást korán kiadtuk a múlt heti soron kívüli frissítésben.

Poppy a kelleténél nagyobb támadási sebességre tett szert a bónusz támadási sebességéből. Ezt kijavítjuk, és cserébe kap egy kis alap támadási sebességet.
  • Lillia maximális manája (erősítés): 70/120 ⇒ 60/110
  • Karthus Szuperrajongó tárgya: Az arkangyal pálcája ⇒ Adaptív sisak
  • Poppy támadási sebessége: 0,65 ⇒ 0,7
  • Kompenzáció a kijavított hibáért cserébe, amely a kelleténél több támadási sebességet adott Poppynak a bónusz támadási sebességből.


TÁMOGATÓI TÁRGYAK


Ki is áll az égiszed alatt?
  • A légió égiszének eszköztippje mostantól egyértelműen jelzi, hogy a tárgy az ugyanabban a sorban lévő szomszédos szövetségesekre hat.

KETTEN EGYÜTT

A Ketten együtt elvárt játéka azon alapult, hogy melyik csapat tudott hozzájutni egy Spektrum osztályú adottsághoz a Támogató arzenáljaikban való sorsolásból. Az ilyen sorsolások túl gyakorivá váltak, úgyhogy egyelőre eltávolítottuk őket, hogy a spektrumos pillanatok továbbra is izgalmasak legyenek, és tényleges erővel kecsegtessenek. Az arzenálokon végzett munka közben az újbóli egyensúlyhozás érdekében egy kicsit módosítottuk a kínálatnak azon részét is, amely már régóta változatlan volt.

TÁMOGATÓ ARZENÁLOK

  • Spatulák és az Adottságok könyve többé nem jelenik meg a Támogató arzenálokban
  • Eltávolítottuk az ereklyearzenált a legnagyobb Támogató arzenálokból
  • Módosítottuk a második Támogató arzenál esélyeit, hogy csökkentsük az általános inflációt
  • 3 összetevő 13 aranyért ⇒ 2 összetevő 9 aranyért
  • 2 Gyakorlófigura 5 aranyért ⇒ 1 Gyakorlófigura 4 aranyért
  • 1 db 4. osztályú + 4 arany 6 aranyért ⇒ 5 aranyért
  • 1 db 5. osztályú + 7 arany 10 aranyért ⇒ 9 aranyért
  • 1 Tolvajkesztyű 7 aranyért ⇒ 10 aranyért
  • 1 Hősduplázó 6 aranyért ⇒ 7 aranyért
  • 1 Ereklyeüllő 13 aranyért ⇒ 12 aranyért
  • 2 kész tárgy és 1 Újrakovácsoló 15 aranyért ⇒ 20 aranyért

AZ ÚJJÁÉLEDÉS 3.5 MÓDOSÍTÁSAI

A 14.4-es frissítés az utolsó, amelyben játszható lesz az Újjáéledés 3.5 játékmód, ezért kiadunk még hozzá egy utolsó egyensúlymódosítást, amely elsősorban a leggyengébben teljesítő hősök és adottságok erősítésére szolgál.

ADOTTSÁGOK

  • A Kardmester aktiválási esélye: 35/35/80% ⇒ 30/30/80%
  • A Kibernetikus életereje: 300/650 ⇒ 350/700
  • A Kibernetikus sebzése: 25/50% ⇒ 30/60%

EGYSÉGEK


Lövész Jinxszel mostantól nem lősz mellé!
  • Jayce varázsellenállása és páncélja: 40 ⇒ 45
  • Jayce képességének sebzése: 320/480/800% varázserő ⇒ 350/525/875% varázserő
  • Jinx sebzése: 70 ⇒ 75
  • Jinx 1. kiiktatás utáni bónusz támadási sebessége: 50/75/125% ⇒ 60/85/125%
  • Syndra manája: 20/70 ⇒ 10/60

HIBAJAVÍTÁSOK

  • BoxBox LP delta: Caitlyn mostantól megbízhatóbban leadja a képessége lövéseit, még ha a célpontok meg is halnak a képesség elsütése közben.
  • A Heartsteel 3 csillagos, 5 arany költségű beváltása mostantól akkor is működik, ha nincs elég egység a készletben.
  • A Gyémántököl, a Szerencsejátékos pengéje, az Aranymágus botja és a Feleslegesen nagy drágakő eszköztippje mostantól helyesen jelzi, hogy ezek egyedi tárgyak.
  • A Parázscímer (Fényár Vörös erősítés) eszköztippje mostantól helyesen jelzi, hogy 33%-os mértékben alkalmaz sebzés hatást.
  • Poppy többé nem kap a kelleténél nagyobb támadási sebességet a bónusz támadási sebességből.
  • Az Eltemetett kincsek összetevőgömbjei mostantól kék gömbök.
  • A Szuperrajongók mostantól nem adják a tárgyaikat egy Fényár Tolvajkesztyűt viselő Szupersztárnak a harci kör után.
  • A Kovácskesztyű átalakítás után mostantól nem maradnak ereklyék az egységen.