Teamfight Tactics: 13.9-es frissítési jegyzetek

Portálok nyílnak a Normál várólistán, és csak úgy dől belőlük a zsákmány Runaterra minden tájáról!

Portálok? Portálok! Portálok!?

A frissítés legnagyobb sztárja valójában nem egy csillag, hanem egy távolról érkező portál. Gyűjtsétek össze a barátaitokat, vagy szerezzetek újakat, és próbáljátok ki a Normál játékok (portálokkal!?) várólistáját! Az új mechanikáról és a laza frissítések történetéről itt írtunk.

Ezenkívül főleg a drágább egységek kerülnek előtérbe, szeretnénk elősegíteni, hogy egy öt aranyba kerülő 3 csillagos egység még jobban növelje a győzelmi esélyeket!
Rodger „Riot Prism” Caudill

Soron kívüli frissítések

MÁJ. 4.


A regionális versenyek közeledtével egy kisebb időközi frissítést adunk ki a Gnarral és a Párbajhősökkel kapcsolatos erőviszonyok rendezéséhez.

A versenyjáték teljes gőzzel dübörög, és a 13.9-es frissítésben kiadtunk pár olyan hibajavítást, amelyeknek nem várt hatásai voltak a játékegyensúlyra. Az első Gnar és a Tréfamester közötti interakcióval kapcsolatos, amely a 13.9-es frissítést megelőzően lenullázta a Tini zseniktől kapott erősítést. Most, hogy a kettő képes az együttműködésre, Gnar olyan őrjöngésbe kezdett, ami már nem tréfa.

Találtunk egy olyan hibát is, amelynél 3-as vagy magasabb támadási sebesség esetén a vártnál lassabb lehetett a támadásod. A hiba javításának részeként a 6-os és 8-as Párbajhős jelentős erősítést kapott. Ideiglenesen visszavonjuk a javítást, mivel túl közel vagyunk a versenyekhez ahhoz, hogy a megőrzése mellett helyre tudjuk állítani a játékegyensúlyt. Nem mondunk le róla, hiszen a következő készlettel együtt tervezzük elérhetővé tenni, amikor már elég időnk jut a hatásának finomhangolására.

Végül pedig feltűnt, hogy Kayle túlságosan is megizmosodott a legutóbbi erősítését követően. Ez lehet a fent említett támadási sebességes korrekció miatt, de a neki és Gangplanknek a frissítés során adott erősítés is szerepet játszott ebben, szóval a biztonság kedvéért inkább visszavesszük tőle az erősítést.
  • Kayle Csillagtűz varázspengéjének sebzési aránya: 175 ⇒ 155%
  • Gnar páncélja és varázsellenállása: 50 ⇒ 35
  • Gnar Őrjöngő robotok területre ható képességének sebzési aránya: 110% ⇒ 100%
  • Gnar Őrjöngő robotok egycélpontos képességének sebzési aránya: 300% ⇒ 250%
  • RENDSZERSZINTŰ JAVÍTÁS VISSZAVONÁSA: A nagymértékű (általában 2,8 feletti) támadási sebességeknél alkalmazott javítást az erőviszonyokra kifejtett nem várt hatásai miatt visszavontuk.

A frissítés újdonságai

NORMÁL JÁTÉKOK (PORTÁLOKKAL?!) A 13.9-ES FRISSÍTÉS

A laza frissítésünk a megszokottnál korábban érkezett: Runaterra különböző régióira nyíló portálok jelennek meg a Normál várólista játékaiban, meglepő zsákmányokkal és képességekkel ruházva fel az összeállításokat! A játékmechanikáról és a laza frissítések történetéről itt írt a TFT legszebb írója és három érintett fejlesztő. Az igazán sasszeműek kiszúrhatják, hogy a portálok szabályrendszere megváltozott a Talking Tactics cikkben tett bejelentés óta. Egyetlen hétvége alatt rengeteg PBE-visszajelzést kaptunk, amelyeket már be is építettünk az alábbiakba, hogy a laza frissítés a lehető legszórakoztatóbb legyen!

A 2-6. SZAKASZ PORTÁLJAI


Gyakori és felpörgeti a játékot.
  • A 2-6. szakasz portáljai 75% eséllyel tűnnek fel. A Demacia, Piltover, Targon és Nincs portál lehetőség egyenlő eséllyel fordulhat elő.
  • Demacia: Szerzel 2 tárgyösszetevőt
  • Üresség: Kapsz egy Tolvajkesztyűt
  • Zaun: Kapsz 10 aranyat

A 3-3. SZAKASZ PORTÁLJAI


Ritka és kiszámíthatatlan.
  • A 3-3. szakasz portáljai 8% eséllyel tűnnek fel. Ezt a 8%-ot Ionia, az Árny-szigetek, Noxus és Freljord portáljai alkotják, amelyek egyenlő eséllyel tűnhetnek fel.
  • Ionia: Célbábu + 15 arany
  • Árny-szigetek: Hősduplázó + két darab 4 arany értékű hős
  • Noxus: 2 teljes tárgyüllő
  • Freljord: Ornn-tárgyüllő

A 4-3. SZAKASZ PORTÁLJAI


Nem túl gyakori, és erős!
  • A 4-3. szakasz portáljai 30% eséllyel tűnnek fel. Ezt a 30%-ot Targon, Piltover és Shurima portáljai alkotják, amelyek egyenlő eséllyel tűnhetnek fel.
  • Targon: Kapsz egy Taktikus koronáját
  • Piltover: Kapsz egy Cinkelt kockát, egy Csekélyebb Hősduplázót, egy Eltávolítót és egy Újrakovácsolót
  • Shurima: Kapsz egy Adottságok könyvét és 6 aranyat

A RENDSZER VÁLTOZÁSAI

3 CSILLAGOS LEGENDÁS EGYSÉGEK


Nagyon ritkán sikerül 3. csillagszintre fejleszteni egy 5 aranyba kerülő hőst, a játékok mindössze 2,6%-ában volt rá példa (az összes játékmód átlagában). Szóval azt szeretnénk, ha ez nagybetűs ESEMÉNY lenne a játékosok számára.
  • A 3 csillagos, 5 aranyba kerülő hősök mostantól további 4000 életerőt kapnak

NAGYOBB VÁLTOZTATÁSOK

Nagyok, mint a következő készlet témájára és a mostani új mechanikára tett utalások mennyisége. MEGJEGYZÉS: Bár úgy tűnhet, hogy az utalás a következő készlet mechanikájáról szól, valójában NEM a következő készlet mechanikájára utaltunk.

ADOTTSÁGOK


Az emblémával gyorsan elérhető Tini zseni 5 túl megbízható teljesítményt nyújtott, különösen annak fényében, hogy ilyen fiataloktól még nem várható el néhány évig a végjátékban való hatékony részvétel.
  • A védelmező csapat páncélja: 25/75/200 ⇒ 25/70/180
  • Tini zsenik sebzése és sebzéscsökkentése tárgyanként: 3/10% ⇒ 4/9%

EGYSÉGEK: 1. OSZTÁLY


A magasabb alap támadási sebességgel Gangplank jobban teljesíthet egy magasabb szintű Párbajhős-összeállítás tagjaként.

Az előző frissítésben módosítottuk Kayle Csillagtűz varázspengéjét, hogy mostantól ne állítsa le rövid időre Kayle támadásait. Ebben a frissítésben hangsúlyossá válik a Csillag Kayle Csillagtűz varázspengéjében, hogy újrasorsolt lövészként lehessen tárgyakat gyűjteni neki, különösen, ha megvan melléjük az Isteni felemelkedés hőserősítés is.
  • Gangplank támadási sebesége: 0,65 ⇒ 0,7
  • Kayle Csillagtűz varázspengéjének sebzési aránya: 155 ⇒ 175%

EGYSÉGEK: 2. OSZTÁLY


Lövész vagy sokoldalú hős? Egyik sem. Camille sebzése és erősödése jelenleg nem elég ahhoz, hogy újrasorsolt hősként játsszák, a tömegirányítása pedig nem elég megbízható, gyakran csak a frontvonalat éri el. Belevágunk az erősítésébe két kisebb módosítással, és meglátjuk, élesben hogyan fog hasítani.
  • Camille Taktikai vágásának sebzési aránya: 210% ⇒ 240%
  • Camille Taktikai vágásának lefegyverzési időtartama: 1,5/1,6/1,75 ⇒ 1,75/1,8/2 mp

EGYSÉGEK: 3. OSZTÁLY


Úgy tűnik, hogy Kai’Sa csak akkor nem sikeres, amikor én játszom vele, szóval őszinte leszek… ezt már nagyon vártam.
  • Kai’Sa Csillagtöltetének sebzése: 135/205/335 ⇒ 125/185/310
  • Kai’Sa Csillagtöltetének bónusz támadási sebessége: 75% ⇒ 60%

EGYSÉGEK: 4. OSZTÁLY


Aatrox a legkevésbé veszedelmes Veszedelem… ami őszintén szólva nem tesz jót a lelkemnek. A megnövelt alapsebzése talán megoldja a problémát.

Garen kábító képessége csaták sorsát döntheti el. Nem csoda, ha mindenki kábultan mered az égből aláhulló kardra, de úgy éreztük, jobb, ha később sütheti el először, ÉS kicsit ritkábban fér hozzá.

Viego és a többszintű Renegát adottság nem elég eredményesek. Viego az adottság kiemelt közelharcos támadója, de egyáltalán nem garantált, hogy ő lesz az utolsó túlélő, aki kihasználhatja a megnövelt sebzést, ezért növeljük az életerejét, hogy még több szívet tudjon eltiporni a csatamezőn.
  • Aatrox Lélekzúzásának sebzése: 200/300/1200 ⇒ 220/330/1200
  • Aatrox – A darkin penge sebzése: 200/300/1200 ⇒ 220/330/1200
  • Garen manája (gyengítés): 90/180 ⇒ 100/200
  • Jhin sebzése: 65 ⇒ 70
  • Miss Fortune Őrült sorozatának sebzése: 32/50/150 ⇒ 30/45/150
  • Miss Fortune Őrült sorozatának további sebzése: 18/27/100 ⇒ 15/24/100
  • Viego életereje: 950 ⇒ 1000
  • Viego Szívtiprójának sebzése: 240/360/800 ⇒ 260/390/900

HŐSERŐSÍTÉSEK


Erősítjük a leggyengébben, és gyengítjük a legjobban teljesítőket.

Jinx támadó erősítése, a Micsoda izgalom! sokat profitált a legutóbbi Jinx-erősítésekből. Az erősítés hatékony használata megfelelő tárgyösszeállítást igényel, és nem a „Jinxnél tárolom a tárgyaimat” hozzáállást, amivel általában találkozni lehet a korai játékban.

Apropó, hatékonyság: Garen óriási kardja segíthet. Növeljük Garen Minden energiát a kardba erősítésének erejét, hogy a fenti Garen-gyengítés ne tegye használhatatlanná ezt az amúgy is kockázatos hőserősítést. A megfelelő tárgyakkal és összeállításokban ez az erősítés félelmetesen hatékony, de aki belevág, sok LP-t tesz kockára.
  • Ashe – a Lézerpontosság támadási sebessége: 50% ⇒ 45%
  • Lux – A Vakító térgörbítés bónusz sebzése: 120% ⇒ 150%
  • Nasus – a Lélekfaló gyógyítása kiiktatás szerzésekor: 300 ⇒ 275
  • Jinx – A Micsoda izgalom! alap támadási sebessége: 35% ⇒ 30%
  • Lee Sin – a Tisztító oltalom manacsökkentése: 10 ⇒ 15
  • Pyke – A te részed aktiválásai újrasorsolásonként: 3 ⇒ 2
  • Rell – a Tartsd a frontot bónusz varázsereje: 80 ⇒ 60
  • Yasuo – A Vándor fuvallata bónusz sebzése: 20% ⇒ 8%
  • Jax – a Könyörtelen roham támadási sebessége 3 alaptámadásonként: 15% ⇒ 18%
  • Riven – a Dicsőséges visszatérés pajzsa (életerő %): 40% ⇒ 45%
  • Garen – a Minden energiát a kardba manacsökkentése: 30 ⇒ 50
  • Garen – a Pajzsként védelek a kardommal pajzsa (életerő %): 15% ⇒ 12%
  • Garen – a Pajzsként védelek a kardommal pajzsának időtartama: 6 ⇒ 4 mp
  • Warwick – a Big data sebzése minden 100 életerő után: 0,75% ⇒ 0,65%
  • Warwick – a Jóllakott kezdő életereje: 40 ⇒ 60
  • Warwick – a Jóllakott+ kezdő életereje: 140 ⇒ 150

ERŐSÍTÉSEK


Egyes adottságokhoz kötődő erősítések túl gyorsan biztosítottak hozzáférést erős magas szintű hatásokhoz. Nem igazán volt ínyünkre, hogy ilyen gyorsan el lehetett érni ennyire erős fordulópontokat, ezért a legproblémásabb erősítések mostantól csak a 4-2. szakaszban jelennek meg (az utolsó erősítésekkel).
  • A Lézer hadtest szíve, a Lézer hadtest lelke, a Tini zsenik szíve, a Tini zsenik címere és a Tini zsenik koronája mostantól csak a 4-2. szakaszban jelenik meg.

KISEBB VÁLTOZTATÁSOK

Kicsik, mint az ötleteim száma a mostani „kisebb változások” poénhoz.

EGYSÉGEK: 1. OSZTÁLY


Vége a majomkodásnak, eljött a kőbőrös pörgés ideje!
  • Wukong Kőbőrének sebzése: 140/210/315 ⇒ 150/225/335

EGYSÉGEK: 3. OSZTÁLY


A fegyvere egyre ütősebb!
  • Jax Adaptív csapásának sebzése: 80/125/210 ⇒ 85/130/210

EGYSÉGEK: 5. OSZTÁLY


Nem is értem, ezek a módosítások miért nem kerültek be a „Nagyobb változtatások” részbe. Szinte minden egyes játékomat érintik… mások is így játszanak, nem!?
  • Végső Ezreal – az Alternatív Ezrealitások sebzési aránya: 133/133/277 ⇒ 133/133/533%
  • A 3 csillagos Syndra mostantól mindig 9 alkalommal süti el a képességét. Akkor is, ha nincs elég egység a kispadon.

ORNN (KOHÓ-) TÁRGYAI


Rendet teszünk Ornn műhelyében.
  • A Halálmegvető támadási sebessége: 20% ⇒ 30%
  • A Halálmegvető páncélja: 20 ⇒ 30
  • Az Obszidián hasítóbárd életereje: 150 ⇒ 250
  • Az Obszidián hasítóbárd sebzése: 20% ⇒ 25%
  • A Zhonya paradoxonának varázsereje: 40 ⇒ 30
  • A Zhonya paradoxonának páncélja és varázsellenállása: 40 ⇒ 30

FÉNYÁR-TÁRGYAK


Kifényesítjük a halványabbakat, és pokróccal letakarjuk a túl fényeseket.
  • A hajnal első fényei (Az éj kardja) sebzése: 10% ⇒ 30%
  • A hajnal első fényei (Az éj kardja) páncélja: 20 ⇒ 30
  • A Targon-csúcs medálja (Az iron solarik medálja) pajzsának értéke: 400/500/600 ⇒ 350/400/450
  • A Bástya fogadalma (Védelmező esküje) kezdőmanája: 45 ⇒ 60
  • A Higanyosabb higany (Higany) varázsellenállása: 20 ⇒ 40
  • A Higanyosabb higany (Higany) kritikus csapási esélye: 20% ⇒ 40%
  • A Gyorstüzelő fényágyú (Gyorstüzelő ágyú) támadási sebesége: 99% ⇒ 125%
  • A Statikk kegye (Statikk töltőpengéje) sebzése: 75 ⇒ 65

HIBAJAVÍTÁSOK

  • Sikerült mentesíteni Burnót a hibáktól! Mostantól nem láthatók grafikai hibák a Mecha, a Feudális jövő és a Galaktikus győzelem Burno változatok animációiban.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az Igazság ökle még egyszer sorsolt az inváziók kezdetén
  • A kiválók nem legkiválóbbika: Kijavítottunk egy hibát, amely miatt akkor is létrejött a KIVÁLÓ-választó, ha az adottság nem volt aktív
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a koronák és a címerek nem adtak tárgyakat, ha megtelt a tárgykészleted.
  • Rossz tréfa: A Tini zseni egységek mostantól nem veszítik el az okozott és az elszenvedett sebzésre kapott erősítő hatást a Tréfamester aktiválásakor
  • Ironikus szikra: Az Ionos szikra mostantól megfelelő mértékű sebzést okoz.